Sokszor róják fel a hozzá hasonló embereknek, hogy miért osztogatnak tanácsot, amikor életük aktív részét nem itthon töltötték. A tapasztalat, a kitartás és az elismerések azonban kellő bizonyítékul szolgálhatnak még a kétkedőknek is. Czinki László negyven év után tért vissza szülőföldjére, ahol tudatosan, apró lépésenként valósította meg álmát, s nem mellesleg nélkülözhetetlen munkát végzett és végez ma is a környezet és a környezeti nevelés érdekében. Kedlimajorban működő parasztudvara pedig a falusi turizmus valódi példája.

– Miért pont Kendlimajor?

– Talán sokan azt hiszik, itt születtem, de ez nem igaz. Újudvar mellett nőttem fel. 1956-ban 19 éves voltam, amikor a forradalmi események miatt egy volt osztálytársam a távozás mellett döntött és utitársat keresett. Társultam hozzá és így együtt jutottunk el Németországba. Negyven év után 1996-ban költöztem haza.  Az egykori otthon tönkrement, a birtok már nem a családunk kezében volt. Egy unokatestvérem ajánlotta Kendlimajort, ahol voltak eladó telkek is. Újra beleszerettem ebbe a vidékbe. Valahogy így kezdődött.

– Milyen volt az a negyven év?

– Már a kiutazáskor is abban reménykedtünk, hogy haza tudunk jönni, így is terveztük, de nem így lett. Elkezdtem az egyetemet, ahol kertépítő és tájtervező mérnökként diplomáztam. A családalapítás és a szakmai kapcsolatok után már egyértelmű volt, hogy maradok. Az utolsó húsz évben volt egy saját tervezőirodám Essenben., közben három gyermekem született: ketten Németországban élnek. Egyikük orvos, a másik főiskolai tanár, a kisebbik lányom pedig Angliában egyetemi tanár. Nekem mindig is az volt a tervem, hogy nyugdíjas koromat itthon, Magyarországon töltöm, ezt a vágyamat sikerült elérni, igaz a második feleségemmel. Őt nem volt nehéz meggyőzni, mert amikor már lehetett, gyakran jöttünk haza és ő így megismerte, megszerette ezt a vidéket.

– A falusi turizmus és az ebből adódó lehetőségek szintén régi tervek voltak?

– Nem, ez közben adódott. Azt tudtuk, hogy falun szeretnénk élni, ahol állatokkal vehetjük körbe magunkat, elsősorban lovakkal szerettünk volna foglalkozni, mivel mindketten rendszeresen lovagoltunk. Aztán amikor a terveket tett követte, folyamatosan alakultak át a tervek. Úgy döntöttünk, nemcsak a magunk örömére szeretnénk egy emberi környezetet felépíteni, így épült az első vendégház, kibővültek a szolgáltatások. A mai Nosztalgia parasztudvar pedig egy kuriózum városi embereknek, elsősorban gyerekeknek.

– Tavaly komoly elismerésben részesült az Attila Óvoda alapítványával közösen végzett természetvédelmi munkáért. Ez hogyan kezdődött?

– Igen, az európai CSR-díjat érdemeltük ki a kis és középvállalkozások kategóriájában. A kezdet egy véletlennek köszönhető. Több mint tíz éve egy problémával keresett meg az óvoda vezetője, miszerint van az óvoda udvarán egy körtefa, ami gondot okozott nekik. Kérte szakértői segítségemet. Elmentem, körülnéztem, majd amikor leültünk a nevelő testülettel, elmondtam a benyomásaimat és azt, hogy szerintem nem a fával van a gond, hanem az ő hozzáállásukkal. Nem gondoltam, hogy ezek után szóba állnak velem, de miután azt is elmondtam, én mit tennék, elfogadtak, így elindulhatott a közös munka, ami az évek alatt már nem a kertről szólt, hanem a tudatos környezeti nevelésről. Ami számomra csoda, hogy minden említésre méltó állami vagy önkormányzati segítség nélkül, idegen területen, és egy olyan kötött szellemiségben, amit a kommunizmus hátrahagyott meglehetett ezt valósítani.

– Akkor Ön egy elégedett ember.

– Persze, elégedett vagyok, de mindez nem volt olyan könnyű, mint ahogy elsőre hangzik. Az mindig jó érzés, amikor elismerik az ember munkáját, ezt már Németországban is megtapasztalhattam, ott a szakmám kapcsán kaptam díjakat. A falusi turizmus területén végzett munkánkat is elismerték már itt, Zala megyében, de ez a díj valóban különleges. Ez nemcsak rólam szól, és igazán előremutató.

– További tervek?

– Jelenleg is folynak építkezések, egy új közösségi épületrészt építünk Kendlimajorban, bővülünk, szerencsére az igények is egyre nőnek. Az a tapasztalat, hogy a virtuális, felgyorsult világban azért az ember egyre többször keres és talál nyugalmat a természetben. Éppen ezért tisztelnünk és óvnunk kellene a körülöttünk lévő környezeti értékeket. Talán a felnövekvő generációnak ez már magától értetődő lesz.