A záró rendezvényen a városi selejtezőkön győztes hét zalai középiskolás osztály 200 tanulója mérte össze tudását.
A játékos feladatokkal tarkított akadályverseny a csapategység építésén túl az élet „nagy” kérdéseiről is szólt. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, a Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, valamint a társszervek és civil szervezetek szakemberei a többi között bűnmegelőzési, katasztrófavédelmi, balesetmegelőzési, család – és egészségvédelmi, roma népismereti, környezetvédelmi, és áldozatsegítő feladatokkal várták az útkeresőket. A vetélkedő célja az volt, hogy megtanítsák a fiataloknak, hogyan ismerhetik fel a rájuk leselkedő veszélyeket, hogyan hozhatnak helyes döntéseket.
A díjátadó gála a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központban volt, melynek elején egyperces néma főhajtással emlékeztek meg a résztvevők dr. Fülöp Valter rendőr dandártábornokról, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közelmúltban elhunyt vezetőjéről.
A gálán Szukics Ferenc rendőr ezredes, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott vezetője felelevenítette az „Útvesztők és útkeresők” vetélkedő 1999 óta íródó történetét. Dr. Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója az országban is egyedülállónak nevezte a diákok körében népszerű zalai kezdeményezést.
A verseny fődíját, az ötvenezer forintos hozzájárulást az osztálykiránduláshoz, a trófeát és a tortát a Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Zsigmondy-Széchenyi Székhelyintézményének kilencedik évfolyamos csapata vihette haza, míg a tizedekesek közül a lenti Lámfalussy Sándor Szakképző Iskola diákjai bizonyultak a legjobbnak az útkeresésben.