A gyanú szerint a két férfi 2013. április 21-én a közvetítőjüktől kapott megbízás szerint franciaországi otthonukból személyautóval Magyarországra utaztak, ahol Debrecenben egy előre megbeszélt helyen és időben találkoztak három férfival. Mindhárom pakisztáni férfi menekült státuszt kapott hazánkban, ezért csak az ország területére érvényes tartózkodási papírral rendelkeztek. A két gyanúsítottnak a migránsokat Szlovénián keresztül kellett volna Franciaországba vinnie, azonban 2013. április 22-én kora hajnalban a letenyei határátkelőn elfogták őket. A nyomozás adatai alapján mindkét gyanúsítottnak tudomása volt arról, hogy a férfiak érvényes úti okmányokkal illetve a határátlépéshez szükséges engedélyekkel nem rendelkeznek. Mindkét gyanúsított azt mondta a nyomozóknak, hogy egy ismerősük kérte meg őket, hogy annak három barátját vigyék el Magyarországról Párizsba.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 28 éves S. Tahir és a 24 éves S. Khurram francia állampolgárságú férfival szemben több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.