Bár egyértelmű információk még nem láttak napvilágot, a városban terjedő hírek, illetve egy, a javítóintézet honlapján található rövid tudósítás alapján arra lehet következtetni, hogy alig több mint fél évvel az indulás után már új vezetőre vár az intézmény. A honlapon ugyan még Kalamár Márta az igazgató, s ugyancsak az ő neve szerepel kanizsai tagintézmény vezetőként az EMMI Debreceni Javítóintézetének (ennek tagintézménye a kanizsai) weblapján is, de a kanizsai március 15-ei koszorúzáson a „javítós” fiúk társaságában Gólya István, tagintézményvezető-helyettes már mint megbízott vezető koszorúzott (http://www.nkji.hu/13-marcius-15.html ).
Arról nincsenek információk, hogy mi lehet a személyi változás oka, de tény, hogy az utóbbi hónapokban változott az anyaintézet vezetősége is. Kalamár Mártát még Magyari László – 1998 óta volt a debreceni intézet vezetője – nevezte ki. Időközben – úgy tudjuk, hogy nyugdíjazás miatt – változott Magyari László státusza is. Múlt év novemberében még mint igazgató kapott kitüntetést szakmai munkájáért, idén március 11-én viszont már megbízott igazgató volt a titulusa egy másik állami kitüntetési ünnepség névsorában. Ugyanakkor a debreceni intézet honlapkán már nem ő, hanem Nagy Kálmán a megbízott igazgató.