Ma jár le a tűzijátékok visszaszolgáltatásának határideje. A tapasztalat az, hogy nem sok munkájuk van ilyenkor a két ünnep között általában szép forgalmat lebonyolító értékesítőknek, azaz nem sokan adják vissza ingyen azt, amit az újév köszöntésére eléggé borsos áron megvettek. A hivatalos indok szerint ennek oka az, hogy amit megvesznek, azt jobbára el is durrogtatják az év első éjszakáján. De hogy ennél árnyaltabb a kép, azt valamennyien tudjuk, hisz évközben sem ritka, hogy egy-egy nagyobb családi eseményt alkalmanként házi tűzijáték kísér. A fehér hollónál is ritkább, hogy emiatt a szomszéd, vagy bárki feljelentést tenne, ez a helyzet is azok közé az alkalmak közé tartozik, melyben együtt vagyunk cinkosok.

Nem véletlenül.

Ugyanis hitem szerint valamennyien érezzük, hogy ez a dolog egy kicsit – bocsánat a kifejezésért – túl van ragozva, a hozzá kapcsolódó szabályok következetes számonkérésére esély sincs. Ha mindent, ami veszélyes lehet ránk, betiltanánk, akkor bizony be kellene szolgáltatnunk a kést, az ollót, a mindennap használatos vegyszerek egy részét, és végtelenségig lehetne még sorolni mindazt, aminek használata veszélyes. Elő is fordulnak emiatt balesetek, de ezzel együtt is állítható: megtanultuk kezelni ezeket, tudunk velük együtt élni. Tudjuk: Kés, villa, olló, gyerek kezében nem való! Meggyőződésem, ha a tűzijáték nem lenne tiltott gyümölcs, kevésbé lenne édes és kívánatos, mint így. Megtanulnánk vele élni, s a többség valószínűleg nem is élne vissza ezzel a tudással. Mint ahogy megtanulták ezt a környező országokban is, ahol közel sem ilyen szigorúak az előírások. Viszont ha baj van, vélhetően szigorúbbak a szankciók. Nálunk viszont – lásd kés, villa olló – mindenkit besorolnak a gyerek kategóriába.