Az egykor szebb napokat látott, 1879-ben a Deák téren felállított majd onnan 1934-ben a mai Erzsébet tér északi felére áttelepített török kút másolata állati sorba került. Jelenleg az egykori állatvásár területén várja sorsa jobbra fordulását. Az eredeti kút pedig a Múzeum udvarán mutatja magát azoknak, akik eltévednek a városnak ebbe a szegletébe. Nem tudni, hogy hol és mikor kap újból méltó helyet ez a török időket alsó, nyolcszögletű medencéjével idéző köztéri alkotás. Szobornak nem nevezhető, akként nem is tartották számon soha. ( Barbarits 1929-es monográfiájában nem kis éllel jegyzi meg: szobrászattal kapcsolatban csak annyi megemlíteni való van Nagykanizsáról, hogy ama ritka városok közé tartozik, melyeknek semmiféle köztéri szoborműve nincs.) A török kút dísznek, a város díszének készült, s egyben praktikus célokat is szolgált. A hozzá ásott kútból öntözték eredeti környezetét.  Most igazából senkinek nem hiányzik, Balogh László képviselő is csak egy újabb gondot vesz nyakába azzal, hogy sorsával foglalkozik.

Ugyanis nagy a bűne ennek a kútnak.

Az a baj vele, hogy nem jelent semmit. Nincs ideológiája. Nem társul hozzá semmiféle különösebb történelmi helyzet. Nem tulajdonítanak neki semmiféle mondanivalót. Nem lehet évente elé járulni, virágot vinni hozzá, gyertyát gyújtani előtte, s elmélázni múltunk szép vagy kevésbé örömteli eseményein. Csak úgy volt, van. Mint afféle dísz. Mint a nipp a könyvespolc tetején. Néha leporoljuk, aztán ha valami mutatósabbat kapunk, vagy véletlenül eltörik, darabjait egy zacskóba rakva (majd egyszer összeragasztom!) félretesszük.

135 éve Kanizsa polgárai, a város akkori legszebb terének közepére tették ezt a kutat. Ha van bennünk szikrányi megbecsülés elődeinkkel szemben, ennek megfelelő helyet keresünk neki.