A Letenyei Autópálya Határátkelőhelyen fogták el a zalai rendőrök 2014. július 22-én reggel 8 óra 15 perckor azt a 39 éves szerb férfit, aki egy Renault kisbusszal hat szomáliai nőt, öt szomáliai és hét szír férfit akart átcsempészni a határon. Az ellenőrzéskor a letenyei rendőrök megállapították, hogy csak a hat szomáliai férfi rendelkezett személyi igazolvánnyal, azonban Magyarországon való tartózkodáshoz szükséges iratai egyik migránsnak sem voltak. A zalai rendőrök elfogták a sofőrt és a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított elmondta, hogy egy szabadkai piacon ismerte meg megbízóját, aki fuvarokat ajánlott neki, amelyeket azért vállalt el, hogy adósságait ki tudja fizetni. A szerb férfinek Szabadkán a határ közelében adta át megbízója a kocsit és annak iratait, elmondta, hol kell felvennie az utasokat, akiket aztán Olaszországba kellett volna elvinnie. A fiatalember a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, elmondta, hogy nagyon megbánta a tettét. Az eljárás során kiderült az is, hogy az egyik külföldi fiatalkorú.
A cikkhez tartozó videó: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=YADgTPFwB0Q
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 39 éves szerb férfi ellen, akit a rendőrök őrizetbe vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatásának elrendelését. A migránsok közül a fiatalkorút a rendőrök a hódmezővásárhelyi gyermekotthonba vitték, a tizenhét felnőttet pedig a Kiskunhalasi Őrzött Szálláshelyen helyezték el, ellenük idegenrendészeti eljárás indult.