Szúnyogok – az előttünk álló héten Zalában is irtanak
A méhészeknek mindenesetre érdemes előre tájékozódniuk, ugyanis a kijuttatott szer emberek, melegvérű állatok, növények esetében teljesen ártalmatlan, a méhekre viszont veszélyt jelent. tovább olvasom »
Újabb jeles pedagógus távozott…Kotnyek Istvánné 1944-2014
1966-ban került a Miklósfai Iskolába. Munka mellett szerzett diplomát, magyar-orosz szakos tanárként végzett a Pécsi Tanárképző Főiskolán. 1980-92 között igazgatóhelyettese, majd 1999-ig az intézmény igazgatója volt. tovább olvasom »
Megjelent a ligetvárosi rehabilitáció közbeszerzési hirdetménye
Mint arról már korábban is beszámoltunk, az Új Széchenyi Terv keretében Nagykanizsa 412,5 millió forint uniós támogatásból fejlesztheti a leromlott városi területeket. tovább olvasom »
Kustár Zsuzsa emlékére
Július 8-án Pestszenterzsébeten helyezték örök nyugalomra a hosszú betegség után június 23-án elhunyt Kustár Zsuzsát. Kustár Zsuzsa 1967-ben költözött Nagykanizsára, a közel fél évszázad során […] tovább olvasom »
Vissza a jövőbe – régi és mai dokumentumok együtt az alapkőben
A Deák téri szobor esetében – a felújítás okán – egy kis pillanatra „megállt az idő”, de az egykori építők és a jelenlegi kanizsaiak üzenete mostantól együtt utazik tovább. tovább olvasom »
Több mint egy millió ember érdekében ötmilliárd forintos fejlesztés kezdődött a Zala Megyei Kórházban
A most épülő centrum több mint egymillió ember ellátását szolgálja majd. Az új intézményben a betegek jobb ellátási körülmények között, korszerűbb technikai feltételrendszer mellett gyógyulhatnak. tovább olvasom »
Hétvégén ismét lovasversenyek a Csónakázó tónál
Szombaton rendezik a Zala Megyei Gyermekügyességi Bajnokság első fordulóját, melyen csak 16 évnél fiatalabbak indulhatnak. tovább olvasom »
Világítási rendszereket fejlesztett a GE Hungary Kft. – Kanizsán is alkalmazzák
A vállalat fényforrás üzletága öt magyarországi városban hat gyárral van jelen. Az EMEA régiós központja és Globális Technológiai Központja is Budapesten található. Az üzletág több mint 6000 embert foglalkoztat Magyarországon. tovább olvasom »
Itt a parlagfű! – Indul a nagykanizsai gyűjtési verseny és a hozzá kapcsolódó rajzpályázat
A gyűjtési akció jövő hét elején kezdődik, a parlagfüvet gyökeresen eltávolítva, 100 szálas csomagokban várják július 14-18 között naponta a Netta Pannónia Kft Tripammer utca 1. szám alatti, a temetői hídnál lévő telephelyén. tovább olvasom »
„Erdőt jártam, barangoltam…”- A Zala Megyei Vadászszövetség és Vadászkamara rajzpályázata
A díjak átadására a 2014. augusztus 30-án megrendezésre kerülő Zala Megyei Vadászati évadnyitón, Bak-Sohollár völgyben kerül sor. tovább olvasom »
Szolgáltatóház
Keressen névre, szolgáltatásra, vagy böngésszen a cégek között.