Első fokon életfogytiglan a Sugár utcai gyilkosság elkövetőjének
A bíróság meglátása szerint az I. rendű vádlottat ki kell zárni a társadalomból: a büntetési célokat a határozatlan időre szóló szabadságvesztés szolgálhatja csak. tovább olvasom »
Véres rémtörténet Pacsán – megölte, majd feldarabolta 17 éves szeretőjét az egykori pacsai körzeti orvos
A balatonberényi Halászcsárda mögött egy helyben lakó asszony egy bádogkannát talált. Amikor fia segítségével felnyitotta, kiderült, hogy abban szakszerűen feldarabolt emberi maradványok vannak. tovább olvasom »
Előzetesbe került a zalaegerszegi gyilkosság gyanúsítottja
A helyszíni- és halottszemle adatai, valamint az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint az idős asszony bűncselekmény áldozata lett, tovább olvasom »
Emberölés Zalaegerszegen
A helyszíni- és halottszemle adatai, valamint az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint az idős asszony bűncselekmény áldozata lett. tovább olvasom »
Első fokon 14 év a Szentgyörgyvári-hegyi gyilkosnak
Az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék március 02-án hozott ítéletet azzal a vádlottal szemben, akit emberöléssel, testi sértéssel és személyi szabadság megsértésének bűntettével vádoltak. tovább olvasom »
Húsz év fegyházra ítélték a 18 éves zalaegerszegi lány gyilkosát
Húsz év fegyházbüntetésre ítélte különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken első fokon azt a 21 éves férfit, aki meggyilkolta volt barátnőjét, egy 18 éves gimnazista lányt tavaly áprilisban a zalai megyeszékhelyen. tovább olvasom »
„Én akartam meghalni, de nem én haltam meg…” – nem tett vallomást a parkerdei gyilkossággal gyanúsított vádlott
...kirajzolódott a vádlott öngyilkos szándéka, s a lány iránti ragaszkodása, és az, hogy elmondása szerint nem tervezte el előre a történteket, tovább olvasom »
Megkezdődik a parkerdei gyilkossággal gyanúsított vádlott tárgyalása
Nem sokkal később felhívta egy ismerősét és azt mondta neki, hogy „megfojtotta és megszurkálta” a sértettet, mire a barátja értesítette a vádlott családját, valamint bejelentést tett a rendőrségen. tovább olvasom »
Vádemelés a Csapiban 19 éve elkövetett emberölés miatt
Az utazótáskájában elhelyezett töltött fegyverrel a sértett csapi házába ment, és megvárta, hogy a vacsora után a sértett elalszik. Ekkor elővette a fegyvert, a sértettet halántékon lőtte. tovább olvasom »
Visszavont vallomás miatt engedték el a csapi gyilkosság miatt körözött férfit
Még aznap éjjel gyanúsítottként hallgatták ki, és szembesíteni akarták F. Rajmunddal, de a fiatalabb férfi ezt megtagadta. Újbóli kihallgatásán pedig vissza is vonta a C. Péterre tett terhelő vallomásait. tovább olvasom »
Szolgáltatóház
Keressen névre, szolgáltatásra, vagy böngésszen a cégek között.