Az elmúlt hónapokban több alkalommal foglalkoztunk a Deák téri 48-as emlékmű sorsával, talapzatának felújításával, illetve azzal, hogy miért változott időről-időre Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotásának posztamensén a márványtábla szövege.
Tarnóczki Attila évek óta elismerésre méltóan foglalkozik Nagykanizsa múltjának kutatásával, népszerűsítésével. Munkájának látványos eredménye itt található: http://holmi.nagykar.hu/ Az I. világháború kezdetének 100. évfordulójának apropóján született írásában a világégéshez kapcsolódó két kanizsai szobor körüli érdekességeket veszi számba.
Az eredeti állapot
A 48. gyalogezred Deák-téri emlékművét – Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotását – 1934-ben avatták fel.
Ezzel a városhoz kötődő mindkét ezred (a m. kir. 20. honvéd gyalogezred, továbbá a cs. és kir. 48. gyalogezred) elesett katonáinak emléke megörökítésre került. A továbbiakban a két alkotásnak teljesen más, de egyformán tanulságos sors jutott.
Az Erzsébet téren, a város legforgalmasabb helyén álló szobrot a Kádár-rendszer megszilárdulása után, 1965-ben vándorútra indították. Először az akkoriban eléggé félreeső zúgnak számító, de belvárosi Széchenyi térre telepítették. A hely jellege azonban változni kezdett, mert a tér keleti oldalán felépült a művelődési ház, a sarki üzletközpont pedig születőben volt.
Amikor előbbi 1976-ban elkészült, a két bronzkatonát a kies, távoli és néptelen Sétakertbe szállították át.
Civil erőfeszítések eredményeként 1993-ban kerülhetett az emlékmű eredeti helyére vissza.
Eközben a Deák téri alkotás maradt ott, ahol mindig is volt. Ennek oka az lehetett, hogy a kompozíció része az ezredben valaha szintén szolgált Petőfi Sándor alakja. Sokan (tévesen) az ezred 48-as sorszámát is 1848-as kapcsolatként értelmezték.
1934-ben, az avatáskor a talapzat elülső oldala közepére a következő vésett felirat került:
A CS. ÉS KIR. 48. GYALOGEZRED
HALHATATLAN HŐSEINEK EMLÉKÉRE
A szobor ebben az állapotában élte túl a világháborút.
Amikor a másik emlékmű kálváriája elkezdődött, nagyjából akkor születhetett a döntés, hogy emez maradhat, de jellegét meg kell változtatni. Az eredeti feliratot márványlappal fedték, amelyre Petőfi egyik verséből (Véres napokról álmodom…) vett idézet került:
S AZ Ó VILÁGNAK ROMJAIN
AZ ÚJ VILÁGOT MEGTEREMTIK!
Most már emlegethették 1848-as emlékszoborként, Petőfi szoborként.
Az ötven évvel ezelőtti „korszerűsítés” eredménye.
Az 1980-as évek legvégén az aljzat hátsó megemelt részére újabb tábla került Petőfi másik versrészletével:
ÉS MI NEM HAGYJUK MAGUNKAT,
MÍG LESZ EGY KÉZ ÉS EGY KARD:
FOGADOM AZT, HOGY MEGBÁNJA,
AKI BÁNTJA A MAGYART!
A tábla elhelyezésével kapcsolatos adatokat nem ismerek.
2008-ban, amikor eltávolították a szobor felületét fedő patinát és a bronzot fényesre csiszolták, ismét változott a talapzat felirata. Eltávolították mindkét márványtáblát (további sorsukat nem ismerem), majd a hősi halottakra emlékező eredeti szövegre a második idézetet hordozó nagyobb márványlap került.
És elérkezett 2014, az első világháború kitörésének 100. évfordulója. Ideális időpont a már elöregedett talapzat teljes felújítása. Hogy újakra cserélhessék, eltávolították burkolatának minden elemét. A gyalogezred hőseire emlékeztetőt is.
Utódjára már nem az 1934-es sorokat, hanem a Petőfi második költeményének (Már minékünk ellenségünk…) részletét vésték.
Hol tartunk ma?
Az ezred elesettjeinek emlékművére hajdan adakozók hajdani szándékára már alig-alig utal valami. Valamelyest a világháborús katona alakja. A talapzat hátlapján rejtvényként sorjázó évszámok és földrajzi nevek kevésbé.
Lehet, hogy a császári és királyi 48. gyalogezred és hősi halottjai emléke ellen az 1960-as években kezdett küzdelem véget ért?
Tarnóczky Attila
