A vádiratban foglaltak szerint a vádlott régóta él legális, illetve illegális tudatmódosító szerekkel. A marihuánát és a speed néven ismert kábítószert, továbbá a dizájner drogokat és új pszichoaktív anyagnak minősülő anyagokat ismeretlen személyektől, illetve az interneten szerezte be. Ezeket egy tepsiben körömlakklemosóban, hígítóban vagy más folyékony alkoholtartalmú vegyszerben legálisan, kereskedelmi forgalomban vásárolható gyógynövényekkel elkeverte, majd az elegyet hajszárítóval megszárította. Az így kapott törmeléket dohánnyal keverve cigarettába töltötte, s saját fogyasztás mellett a barátait kínálta vele, illetve több alkalommal értékesített is a drogból. Többek között egy fiatalkorú fiúnak is adott el a szerből. A vád szerint a fiatal fiú és két barátja 2015. június 2-án „füvet” rendelt a vádlottól, s megbeszélték, hogy Nagykanizsán a régi mozikertben ütik nyélbe az üzletet. A helyszín mintegy 20-30 méterre van a Batthyány-gimnázium, illetve a Rozgonyi úti általános iskola bejáratától. Itt a fiatalkorú egyik barátja 2000 forint ellenében vette át a drogot a vádlottól, majd azt a fiatalkorúnak adta, aki dohánnyal keverve szívott el belőle egy kisebb mennyiséget aznap, illetve másnap. A maradékot a rendőrség találta meg nála 2015. június 4-én. A vele szemben alkalmazott vizeletminta kimutatta az anyag-fogyasztását, csakúgy mint később a vádlottnál is, akinél a rendőrség a 2015. június 19-én tartott házkutatás során 17 tétel ismeretlen eredetű növényi törmeléket, digitális mérleget, tepsit, valamint kémiai képletekkel teleírt papírlapot foglalt le.
A vádlottat 2016. szeptember 22-én a Nagykanizsai Járásbíróság bűnösnek mondta ki új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntettében, valamint 1 rendbeli kábítószer birtoklás vétségében, s halmazati büntetésül 1 év 10 hónap börtönre ítélte, valamit 3 évre eltiltotta közügyektől.
A döntést az ügyész tudomásul vette, a vádlott és a védője három nap gondolkodási időt tartott fenn, így az ítélet nem jogerős.