Vannak olyan helyzetek, amikor véletlenek sorozata felülírja a megszokott rendet, amikor nem járhatók a korábban kialakított utak, nem működik a megszokott rend. Ez történt tegnap délelőtt Nagykanizsán is. Mindenki tette a dolgát, de az egész végül egy kicsit nehézkesen állt össze közös cselekvéssé. Az első nekifutásra leszállni nem tudó mentőhelikopter híre megmozgatta a hírt kommentelők fantáziáját, ezért is érdemes talán végigvenni, mi is történt.
Egy fiatalember szerdán délelőtt úgy döntött, eldobja magától az életet.
A bajt szerencsére valaki időben észlelte, s riadóztatta a mentőket, akik úgy ítélték meg, a beteg ellátáshoz helyben nincsenek meg a feltételek, ezért hívták a légi mentőket. Az eset a város központjában történt, ezért az volt a logikus, hogy a helikopter az Erzsébet téren szálljon, le, közel a történtekhez – volt ilyen már korábban is: (http://www.8800.hu/aktualis/helikopter-az-erzsebet-teren/.
De a teret 11 órától több száz diák töltötte meg, folyt a ballagás előtti „bolond ballagás”. A helikopter 11.15 körül vagy három kört leírt a városközpont felett, a pilóta vélhetően látta, hogy ott leszállni komoly kockázatot jelent. Az is időveszteséget jelentett volna, ha a rendőrök elkezdik kiüríteni a teret, ehhez egyébként is kevesen voltak. Ekkor valahol az a döntés született, hogy a helikopter a Fő út Vasember ház előtti szakaszán száll le.
A rendőrök le is zárták ezt a szakaszt –percekig áll a forgalom. Ez valóban olyan döntés volt, mely kifogásolható, ugyanis az oszlopok, lámpák, táblák között, közel az épülethez, ez a terület erre valóban nem alkalmas. A helikopter itt nem is próbálkozott. Már korábban a keleti városrész felé fordult, s mint később kiderült, a Hunyadi utca sarkán lévő üres telken leszállt. Hogy eközben volt e kommunikáció a mentők és a rendőrség között, nem tudható, de tény, hogy a légi mentősöket egy civil autó hozta le az Eötvös térről, azaz ez volt a leggyorsabb megoldás.
A mentősök több mint egy órán keresztül voltak a meghalni akaró fiatalember mellett, akit végül a szirénázó mentőautó kb. 12.15-kor vitt be a kórházba. A helikopter kb. 13 órakor repült el, azaz addig az időpontig készenlétben voltak, vártak, hogy milyen hírek érkeznek a fiatalember állapotáról, kell e szállítani. Erre végül nem volt szükség, de úgy tudjuk, a férfi életveszélyes állapotban van.