A Zalaegerszegi Járásbíróságon hétfőn kezdődött per vádlottja a nagykanizsai éjszakai életben ismert 41 éves S. István és 20 éves fia, S. Martin, valamint O. Imre, továbbá negyedrendű társuk, O. István. A tárgyalóterembe mind a négyüket bilincsben és vezetőszáron hozták be.
Az ügyészség vádirata szerint S. István a felgyújtani próbált szórakozóhely tulajdonosának korábbi sörözőjében éveken át rendszeresen megfordult, többször is verekedést provokált és fizetés nélkül távozott. Ezért nem akarta beengedni a tulajdonos az új vendéglátóhelyre sem, s ezért a „szégyenért” a vádlott károkozással fenyegetőzött.
A négy férfi április 14-én este egy brit rendszámú Lincolnnal jelent meg a zárva lévő szórakozóhely közelében. Műanyag flakonokban benzint és motorolajat vittek magukkal, amit a lépcsőre és a bejárati ajtóra locsoltak, majd megpróbálták meggyújtani, de megjelent a tulajdonos, ezért elmenekültek. Az ügyészség szerint, ha a bejárati ajtó alatt befolyt benzin meggyullad, a közelben lévő gázkonvektor és ezzel a helyiség is felrobbanhatott volna.
Egy étterem vezetője korábban szintén azt közölte a társasággal, hogy az általa üzemeltetett vendéglátóhelyre nem mehetnek be. A tárgyaláson ismertetett másik vádpont szerint ennek ellenére rendszeresen megjelentek és telefonon is gyújtogatással fenyegetőztek, S. Martin pedig egy alkalommal meg is lökte és megpróbálta megütni a vendéglátó egység tulajdonosát.
Az aznap éjszakai gyújtogatási kísérletük után ebben az étteremben fogták el őket a rendőrök, miután újból fenyegetőztek.
A többszörösen visszaeső, magát Dizsi becenéven is bemutató, autók adásvételéből élő vádlott a tárgyaláson azt mondta: nem tartja bűnösnek magát. Hosszasan beszélt arról, hogy fiának soha nem mutatna ilyen példát, de arról is beszámolt, hogy az utóbbi években többször volt börtönben, bár nem erőszakos bűncselekményekért.
Tagadta, hogy a közelben lett volna a gyújtogatás idején, s állította, hogy a kocsijában talált benzines flakonokra azért volt szükség, mert sokszor kifogyott az üzemanyag az autójából, illetve olajcsere miatt volt nála olajos doboz. Szerinte a fia „nem balhés gyerek”, O. Imre és O. István pedig csak sofőrök voltak, mert fiának és neki is ittas vezetés miatt bevonták a jogosítványát.
A férfi elismerte, hogy Nagykanizsán hat-nyolc szórakozóhelyről a tulajdonosok és őrző-védőik már régen kitiltották, de „nem tudta”, hogy ennek mi lehet az oka.
S.István és három társának ügyében kedden folytatja a tárgyalást a Zalaegerszegi Járásbíróság.