Nagykanizsán ma folytatódik a múlt év nyarán a 7-es elkerülőn történt halálos kimenetelű motoros baleset tárgyalása. A vád szerint a vádlott 2015. június 29-én a 7. számú főúton közlekedett tehergépkocsijával Nagyrécse felől Nagykanizsa irányába, mikor a kanyarodó sávba sorolva balra fordulási manőverbe kezdett. Eközben figyelmetlensége miatt nem biztosított elsőbbséget a vele szemben, a főúton 125-135 km/óra sebességgel közlekedő motorosnak. A motor a tehergépkocsi bal első részének ütközött, majd a szalagkorlátnak csapódott. A sértett a motorról – az ütközési ponttól mintegy 30 méterre – az úttestre esett, a motor pedig 126 méterre sodródott. A balesetben a motor vezetője életét vesztette. A vád: Közúti baleset okozásának vétsége.
A Zalaegerszegi Törvényszék ma elsőfokú folytatólagos tárgyaláson vizsgálja O. L. és társai ügyét, akiket költségvetési csalás bűntettével vádolnak. Az I. rendű vádlott, mint egyéni vállalkozó nagyrécsei, illetve zalakomári telephely megjelölésével állattartó telep korszerűsítésére nyújtott be pályázatot 2007 szeptemberében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A hivatal 2008 áprilisában 642.252.456 Ft támogatási összeget állapított meg az I. rendű vádlott számára. 2008 májusában a vádlott növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítésére pályázott sikeresen: 2008 decemberében 103 millió Ft-os támogatási összeget ítélt meg számára az MVH. A vádlott mindkét pályázati összegből hívott le előleget. A vád szerint az elszámoláshoz becsatolt számlák (a vonatkozó cégek képviselői az ügy II., illetve III. rendű vádlottai) mögött valós gazdasági teljesítés nem minden esetben történt, illetve a gazdasági események csak részben valósultak meg a pályázatban feltüntetett módon.
A vádlott ezzel a Magyar Államnak és az Európai Uniónak összesen 93.143.654 Ft vagyoni hátrányt okozott. Az I. rendű vádlott tudomással bírt a kiállított számlák valótlan tartalmáról, azokat szerepeltette a könyveléseiben, s ezzel az állami költségvetésnek 73.238.406 Ft kárt okozott.
A kapcsolt ellenőrzések során kiderült, hogy a III. rendű vádlott – az egyik érintett cég ügyvezetője – 2010. év IV. negyedévére nem készített áfa bevallást, s ezzel a vád szerint 3.797.651 Ft-tal csökkentette az állami adóbevételt.