Ma munkaszüneti nap, holnaptól pedig törvénykezési szünet a bíróságokon

Július 16. napjával a bíróságokon egy hónapos ítélkezési szünet veszi kezdetét, amely augusztus 19. napjáig tart.

Mivel július 15-e a Bíróságok Napja a törvény értelmében az ország valamennyi bíróságán munkaszüneti nap, s mert az augusztus 20- 23. közötti időszakban sincs munkanap, a bíróságok augusztus 24-től tárgyalnak ismét rendszeresen.

A bíróságok életében a nyári tárgyalásmentes időszak már a 90-es évek vége óta ismert, de hivatalos jogi kategóriaként csak 2008-ban jelent meg. Hosszú évek tapasztalata váltotta ki a szükségességét, ugyanis ezekben a hetekben az ügyfelek és a jogi képviselők általában szabadságukat töltik, így nem mindig tudnak megjelenni a tárgyalásokon. A bíróságok dolgozóik nyári szabadságait is elsődlegesen a törvénykezési szünet alatt adják ki..

A Bíróságok Napját, a július 15-i munkaszüneti napot követően kezdő törvénykezési szünet alatt a bíróságok – néhány kivételtől eltekintve – nem tárgyalnak. A soron kívüli vagy más rövid határidőhöz kötött ügyekben azonban az ítélkezési szünetben is sor kerül tárgyalásra. Így például az előzetes letartóztatás, a gyorsított, valamint egyes polgári, munkaügyi, közigazgatási és gazdasági tárgyú eljárások, illetve végrehajtások kapcsán tartanak tárgyalásokat, meghallgatásokat a bíróságok.

A tárgyalásmentes időszak alatt a Zalaegerszegi, a Nagykanizsai, és a Keszthelyi Járásbíróságon továbbra is lesz péntekenként ügyfélfogadási nap („panasznap”). Az egyes bíróságokon a kezelőirodák nyitva tartanak, az ügyfelek benyújthatják a beadványaikat és betekinthetnek az iratokba, valamint folyamatosan működik a cégbíróság is.

A bíróságok épületeinek és kezelőirodáinak nyitvatartási rendjéről itt tájékozódhatnak: http://birosag.hu/torvenyszekek/zalaegerszegi-torvenyszek