Az Idősügyi Tanács szervezésében ma tartják a tó melletti napközis táborban az Idősek majálisát. Hogy ki mikortól tartja magát idősnek, ezt mindenki maga dönti el, talán ezért is szól a meghívó mindenkinek, akinek ideje, kedve van a mai napot jó hangulatban eltölteni. Délelőtt 10 órától helyi művészeti csoportok szórakoztatják a vendégeket, a vállalkozó kedvűek pedig „retro” ügyességi versenyeken vehetnek részt. Kora délután házi készítésű sajtok, lekvárok bemutatóját tartják, majd zsűrizik a főzőverseny szereplőinek produkcióit. Aztán pedig kóstolás, poharazgatás, ameddig a jókedv tart… Talán ma már az időjárás is kegyes lesz a programok szervezőihez és résztvevőihez.
Ma Idősek majálisa a Csónakázó tónál
Szolgáltatóház
Keressen névre, szolgáltatásra, vagy böngésszen a cégek között.