A kellemesen hangzó és a komorabb hangulatú név is ugyan azt a városrészt takarja. Kanizsa déli részének, a Csengery utca végének telepét tiszteli, csúfolja a kanizsai köznyelv ezekkel a nevekkel. Ezek a házak, no meg azok, melyek ehhez a telephez tartoztak, de melyek többségét már a 20. század két nagy háborúja közti időszakban lebontották, nem lakásnak készültek.
Már javában dúlt az I. világháború, amikor építtetni kezdték itt katonák és foglyok százaival az ország legnagyobb – fertőző betegeknek szánt – katonai barakk-kórházát. Időközben az eredeti elképzelés módosult, járvány-kórház helyett tartalék kórház lett belőle, a betegek számára tervezett nyolcvan barakkból csak ötvennégyet építettek fel. A különböző rendeltetésű, favázas, cementes faforgácslemezből és lyukacsos téglákból készül, palával fedett házak együttes száma száz volt. Az intézménynek lett nagy fürdője, krematóriuma, vágóhídja, kertészete is. Megnyitásakor 1600 sérült katonát fogadott be a kórház. Ápolásukra, ellátásukra a katonai személyzeten túl több száz nőt foglalkoztattak. A nagy betegszám, a kórház sajnálatosan nagy „forgalma” a magyarázata annak, hogy miért van olyan sok első világháborús katonai sír a kanizsai temetőben.

A háború után a barakkok egy részét lerombolták, másokat szükséglakásokká alakítottak át. A trianoni békeszerződés nyomán elcsatolt területek menekültjeinek egy részét itt helyezték el. A telep középső részén néhány épület a II. világháború alatt is katonai kórházként funkcionált, később ezeket is lakásokká alakították át. Az itt élőknek jobbára a vasút, a sörgyár adott munkát. Itt lakni soha nem volt dicsőség, ez a környék mindig egy kicsit lenézett volt, aki innen elköltözhetett nem gondolt vissza rá nosztalgiával. A város a közeli jövőben pályázati forrásból 16 lakást felújít. De a furcsa, kettős érzés, mely nyilvánvaló módon az eredeti funkcióból ered, megmarad. (Forrás: Tarnóczki Attila: Hol, mi? Kanizsai házak és lakói)