Létezik egy – szerintem a városi legendák körébe sorolható – mondás, miszerint a jó parképítő megvárja, amíg a parkot használók kitapossák az ösvényeket, s csak ezt követően, már a szokásoknak megfelelően alakítja ki a gyalogosok útvonalait. Van ebben némi bölcsesség, de azért nem lehet mindent a szokásokra bízni. No meg nem lehet mindenhová utat építeni, ahol gyalogosok járnak.
A kanizsai kórház sürgősségi épülete még nincs használható állapotban, de a környéket szépítő kertészek már végeztek. Elkészítették, növényekkel tele is ültették az ágyásokat. Az arra járók pedig elkezdték kitaposni ösvényeiket, mondván, két egyenes között a legrövidebb út az egyenes, márpedig, ha valaki a parkoló felől jön, akkor bizony ez a legrövidebb út. Ha az ember tüzetesebben körülnéz, persze felfedezni a logikát a kialakított járda-rendben, de aki siet, nem keres logikát, megy árkon-bokron át. A másik oldalon, ahol a ma még fel nem fedezett új járda vezet az autók orra előtt, van az út szélén egy korlát, ott nem lehet a sürgősségi bejáratot megközelítő mentők elé lépni. De ahol már kitaposták az új ösvényt, nincs korlát. A tervezők talán azt gondolták, elég visszatartó erő lesz a virágágyás. Hát nem jött be. Ezért is lenne érdemes mégis csak ide is korlátot építeni. Nem is elsősorban a virágok miatt, mert azokat időről időre lehet pótolni. De ha valaki itt lép egy mentő elé, csak az vigasztalhatja, hogy közel van a kórház.