Kevésbé szakmai nyelven: a város vásárol egy olyan berendezést, melyben környezetbarát módon elégethetők az elhullott háziállatok tetemei. A telepítésre kiszemelt terület kapcsolódik a jelenlegi állatmenhelyhez, mely eléggé távol van minden lakott területtől. Ez nem azért fontos, mert a berendezésnek bármi hatása lenne környezetére, hanem mert így nem kell a környéken élők ellenállásával számolni (még a múlt század kilencvenes éveinek elején ezen bukott meg egy a kórház területére telepítendő veszélyes hulladékégető ügye).

A számítógép vezérelt, környezetére semmiféle káros hatást nem gyakorló berendezésre azért is szükség van, mert időről-időre jelentős költséget jelent az önkormányzati területen elhullott, veszélyes hulladéknak számító állati tetemek elszállítása és fehérje-feldolgozóban történő ártalmatlanítása. Ezt a feladatot válthatja ki a tetemégető berendezés üzembe állítása. A későbbiekben aztán a kapacitás függvényében külső „megrendelések” teljesítése is lehetővé válna, így bevétel is keletkezhetne az üzemeltetésből. Ez utóbbi elképzelés egyébként egyáltalán nem illúzió, hisz ma már tucatnyi, mobil, autóra szerelt kemencével rendelkező, településről-településre vonuló, az elpusztult házi kedvencek hamvasztását végző vállalkozás hirdeti magát, azaz ténylegesen van igény erre a speciális szolgáltatásra.