Kanizsai képzőművészeti pályázat szigorúan 18 éven felülieknek

Nehéz fába vágta fejszéjét a Zemplén Ifjúsági és Sport Innovációs Egyesület. Olyan generációt szeretnének képzőművészeti pályázatukkal megszólítani, amely ritkán célközönsége az ilyen típusú felhívásoknak.

sport-idoskorban-minden-megengedett-Azt remélik, hogy a „Legfőbb érték az ember” című, az egészséges életmódot előtérbe helyező pályázaton aktivizálják magukat azok a felnőttek, akik gyermekkorukban talán szívesen rajzoltak, festettek, de felnőve már nem ezen a téren keresték az önmegvalósítást, gondolataik közvetítését. Annak érdekében, hogy minél többen kapjanak a közép-, és szép korúak köréből kedvet a díjakkal megerősített pályázaton való részvételre, szélesre tárták a kaput, azaz gyakorlatilag bármilyen technikával készült képi alkotást örömmel fogadnak. Jöhet rajz és festmény, digitális-, és fotógrafika, montázs, fotómontázs. A lényeg: a saját alkotásait talán túlságosan is nagy kritikával illető felnőtt korosztály mutassa meg, mi jut eszébe az egészséges életmódról.

A pályamunkákat, melyek egyéni és alkotóközösségek munkái is lehetnek, április 15-ig várják eredetiben a Halis Könyvtárban lévő Civil Irodában, vagy a buda59@gylcomp.hu e-mail címen képfájlban, nyomtatásra alkalmas méretben.

A beküldött munkákból a tervek szerint április végén kiállítás nyílik, s ekkor jutalmazzák a zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat is.

 

Fotó: www.impulsermagazin.com ; www.kepafalon.hu