A mondás szerint minden sikeres férfi mögött ott van egy nő. Aki hátteret ad, akire támaszkodni lehet, aki segít, ha kell, aki visszaránt a földre, ha nagyon elszállnál, vagy éppen lendít rajtad, ha gödörben vagy. Így van Horváth Ferenccel, Frédivel is, akivel az elmúlt év őszén hőlégballonnal körbe repültük a világot. Tulajdonképpen ennek a sorozatnak az ötletét is feleségének, Valinak köszönhetjük, hisz valamikor az ősz elején az ő kiállítása kapcsán találkoztunk, s akkor derült ki, hogy a családi archívum rengeteg nyilvánosságért kiáltó képet tartalmaz. Ezeknek pedig jobbára Horváth Valéria az alkotója.

„ Nem készültem fotósnak, ma sem tartom magam művésznek. Mint oly sokan, én is akkor kezdtem el fényképezni, amikor jöttek a gyerekek. Közben Fecó végezte a munkáját, s persze akkor is ott volt velem a fényképezőgép. A partnerek számára fontos volt az archiválás, a repülések képei kötelező kellékei voltak ennek a munkának. Aztán egy idő után az ember megpróbálja saját magának is különlegessé tenni ezeket a pillanatokat. A technikai részletek mellett elkezdi figyelni az embereket, akik részesei ennek a különleges mutatványnak. A nézelődőket, akik rácsodálkoznak az egészre. A környezetre, mely egy-egy repülést befogad. Mert a legizgalmasabb a látvány szempontjából nekem az, amikor a technika, az ember és az a hely, ahol mindez lejátszódik, eggyé válik. Amikor aztán az ember az objektíven keresztül felfedezi az apró, finom részleteket, akkor egyszer csak elkezdi komolyan izgatni a mikrovilág, ahol ezek az apró részletek válnak lényeggé. Az apró katicabogár, egy-egy ritka formát mutató virág, vagy annak a szirma és a ballonból látható végtelen tér, vagy éppen az óriási ballonok ugyan annak a világnak a részei. A fizikai távolság lehet, hogy nagy, de a gondolati távolság minimális.”

„Az egy újabb állomás a fotózásban, amikor az ember már nem csak magának, hanem a nyilvánosságnak is megpróbál valamit megmutatni. Az első lendületet az adta, hogy a repülésekről készített „kötelező” képeket ehhez értők megdicsérték és buzdítottak a folytatásra. Először a netes fotós oldalakra töltöttem fel képeket, ott próbáltam bemutatni, hogy én miként látom a világot. Jöttek a dicséretek, sokan buzdítottak folytatásra, tanácsokat is adtak. Az ember ezeket eleinte nagyon komolyan veszi. Az is egy fordulópont ebben a hobbiban, amikor az ember elkezd szelektálni a vélemények között. Mert az nem mindegy, hogy valaki megérzi, hogy én mit akartam megmutatni, s abban ad tanácsot, hogy azt a gondolatot hogyan lehet még jobban felerősíteni, vagy azt mondja el, hogy amit ő szeretne látni az én képemben, az miért nem jön át. Abban, hogy az én világom, szemléletem erősödjék, sokat segített Zágon Laci bácsi is a Kanizsai Fotóklubban. Mára pedig az életem részé vált, sőt, mondhatom, ez tölti ki az életemet. Jó érzés valami olyan részletét megmutatni a természetnek, amit csak én veszek észre, vagy én komponálok képpé.”

Valinak 2014 kiállítással kezdődik, január 7-től a Kórház Galériájában láthatók képei. Mi pedig most az ő, nem mindig csak a ballonozást középpontba állító képeivel zárjuk a Hőlégballonnal a világ körül sorozatot. Ami persze nem jelent végleges búcsút. Inkább csak szünetet.

no images were found