Horváth Ferenc
Amikor 1979-ben afféle hályogkovács módjára, némi vezetői kényszer nyomására nekiláttunk a KÖGÁZ-nál a hőlégballonozás előkészületeinek, még nem gondoltam, hogy micsoda lehetőséghez jutottam. Aztán kiderült: kinyílt számomra a világ. A KÖGÁZ Kupák hozták a meghívásokat, egymást követték a külföldi versenyek. Ausztrália és Dél-Amerika kivételével a világ minden kontinensére eljutottam a ballonrepülés révén. De a legmaradandóbb emlék kétség kívül India. A 27 éve készült fotók sajnos már egy kicsit megfakultak, és bizony a beállítások, kivágások sem mindig tökéletesek. De amit őriznek, ami mögöttük van, felejthetetlen. Nem is csak a látvány miatt, bár a Tádzs Mahal-t látni…..de az emberek, az új ismeretségek, kapcsolatok ennél is fontosabbak. Mi jártunk először Brunner Erzsébetnél, vittük Nagykanizsa ajándékát, amit ő életművével hálált meg szülővárosának. Fogadott bennünket Rajiv Gandhi. No meg egy kicsit beleláttunk, belekóstoltunk a hétköznapi Indiába is. Még szántottam is, de a kígyóbűvölőt csak távolról szemléltem. Persze ők is megcsodáltak bennünket, illetve különleges járműveinket.
Minden hajnalban repültünk! Kora van. Mindenki álmos. Ahogy a színes ballonok lassan megtelnek forró levegővel és elnyerték látszólag robosztus, de mégis törékeny és kecses formájukat, olyanná varázsolták az indiai tájat, mintha megannyi tarka virág borította volna be a területet, elkápráztatva az összegyűlt nézőket, hogy aztán méltóságteljesen emelkedjenek a felhők közé. A mi izgatottságunkat pedig csak némileg tompította a felkelő nap sugaraiban kibontakozó gyönyörű táj. A földi dolgok távolinak tűnnek, a csodák pedig nagyon is közelinek. Nincs más dolgunk, mint hagyni magunkat sodorni az áramlatokkal. Bennünket a földről csodáltak, mi pedig azt csodáltuk, ami az ottaniakat körülveszi a földön. A gyönyörű épületek, kastélyok, amiket korábban csak képeken láthattunk. A Tádzs Mahal, amely Tagore írta: „Egy könnycsepp az örökkévalóság arcán.” Lótusz templom, ahová a világ összes vallásának hívői betérhetnek egy kis imára, meditációra. Ez a világ leglátogatottabb épülete, 6 évig építették, csupa márvány! A vasoszlop, melynek titkát máig nem fejtették meg.
India úgy élt gondolataimban, ahogy gyermekkorom egyik kedvenc könyvében, a Bengáli tűzben olvastam róla. Ahogy a repülőről megpillantottam az elképzelhetetlenül hatalmas Delhit, ahogy titokzatosan szinte kinőtt a poros tájból, kétségtelen volt, hogy itt valami nem megszokott kezdődik. Hát el lenne India, a titokzatos, az ezerszínű, ezerarcú, ezernyelvű?
Az volt.
Talán visszaadnak ebből a hangulatból valamit a képek is.
