Amióta a hazai klubcsapatok és a válogatott a béka hátsó fertálya környékéről figyelik, hogy mi történik a labdarúgás nemzetközi életében, jelentősen megcsappant a sportág hazai népszerűsége, kevesebb a néző a pályákon, s kevesebb a képernyők előtt is.

De egy világbajnokság –velünk, vagy nélkülünk – az egészen más. Az eltántoríthatatlan rajongókat onnan lehet majd felismerni, hogy ők már jövő hét közepén is napközben zombiként közlekednek, egyre karikásabb lesz a szemük az áttévézett éjszakák után, s kérdésekre csak csapat és sztár nevekkel tudnak válaszolni. Aztán ahogy megyünk előre, ahogy szűkül a csapatok mezőnye, egyre bővül az elragadottak köre. Egyre több lesz a zombi, egyre kevesebb a még immunis, már csak azért is, mert ebben az új, tévécsatorna és internet-gazdag világban minden adó megtalálja majd a világbajnokságnak azt az apró szeletét, melyen keresztül napról-napra eteti közönségét. A meccseken s azok összefoglalóin kívül bőven kapunk majd információt mindenről, ami így-úgy köthető a focihoz. Így lassan mindent és mindenkit utolér majd a kór, a fertőzés, nincs menekvés. A közösségi portálok – ha akarjuk, ha nem – ezerrel nyomják majd arcunkba a gólokat, s azok kommentjeit, a hírfolyamok megtelnek Brazíliával. És ez elől most már a focit nem szeretők sem tudnak elmenekülni. Az elmúlt években felelőtlenül felduzzasztott netes ismerősi kör most bosszulja majd meg magát. Tiltakozni felesleges, elbújni nem lehet. Nem marad más hátra, mint előre!, azaz– egy régi munkásmozgalmi plakát jelmondatát kicsit átírva: Be a zombi- hadseregbe! Ha elbújni nem tudsz előle, csatlakozz! Aludni ráérünk majd a nyár második felében is.