Jövő évtől ingyenes lesz Nagykanizsán a parkolás az adventi időszakban, a belváros szívében ugyanakkor 600 forintra emelkedik az óránkénti parkolási díj – erről is döntött csütörtöki ülésén a város közgyűlése.
A fizetőparkolásról szóló helyi rendelet módosítása szerint megszűnik a városházának is helyet adó Erzsébet téren az eddig maximum két órára korlátozott, óránként 280 forintba kerülő parkolási lehetőség, de ebben a kiemelt övezetben ezzel együtt óránként 600 forintra emelkedik a fizetendő összeg. A város más területein a jelenlegi 180 forint helyett 200 forint lesz a várakozási díj óránként. Más településekhez hasonlóan ugyanakkor Nagykanizsán is ingyenes lesz a parkolás az adventi időszakban vagy más nagyobb városi rendezvények idején.
A képviselők arról is döntöttek, hogy átalakítják az eddigi bérletrendszert, így korlátozták a közfeladatot ellátó szervezeteken belül a dolgozók saját autóira kedvezménnyel megvásárolható bérletek számát, de bevezették az egyéni vállalkozók számára is kedvezőbb díjért váltható parkolási bérleteket.
A rendeletmódosítás vitájában az ellenzéki képviselők elrettentőnek vagy horribilisnek nevezték, indokolatlannak tartották a belváros szívére vonatkozó 600 forintos óradíjat, szerintük ez nehézséget okozhat az ügyintézés miatt oda érkezőknek.
Dénes Sándor polgármester azt mondta: nem a bevételnövelés volt az áremelés indoka, hanem az ésszerű parkolás, a városközpont tehermentesítése, amely egyben gyorsíthatja az ügyintézéseket is.