Erdély tájain és a zalai dombok között található műemlékek és még feltárásra váró évezredes építmények légi fotóiból nyílt kiállítás Nagykanizsán, a magyarországi és erdélyi légi régészet eddigi legszélesebb körű tárlataként.
A marosvásárhelyi Maros Megyei Múzeum, a gyulafehérvári Egyesülés Múzeum és a nagykanizsai Thúry György Múzeum támogatásával évek óta zajló régészeti dokumentálásról a légi fotókat készítő Czajlik Zoltán, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének egyetemi docense azt mondta: a korábbi kiállításokhoz képest ilyen gazdag, és számos felvételt először bemutató tárlatot még nem állítottak össze. A még 1993-ban francia együttműködéssel kezdődött légi fotózások eredményeként mostanáig több mint 55 ezer felvételt készítettek, ebből válogatva mintegy ötven látható keddtől Nagykanizsán.
A két erdélyi múzeum jóvoltából 2009-ben kezdődött el a műemlékek és régészeti lelőhelyek repülőgépről történő dokumentálása, amely egyfajta információmentés is, ugyanis az évek során több lefotózott lelőhely már megsemmisült. Ide sorolható az elárasztott Bözödújfalu katolikus templomának tornya, amely a nagykanizsai kiállításon még látható egy képen, de néhány évvel ezelőtt végleg a vízbe süllyedt – említette Czajlik Zoltán. Hozzátette még, hogy Magyarország középső vidéke légi régészeti szempontból viszonylag jól feltárt, de Zala az utóbbi időkig elhanyagolt volt. Két évvel ezelőtt kezdték el a dokumentálást a nagykanizsai múzeum támogatásával, és sikerült a levegőből olyan lelőhelyekre bukkanni, mint a Hahót melletti körárok, amely további kutatásokra vár.
A Magyar Plakát Házban december végéig látható, Történelmi látképek – Légi régészet a Marostól a Zaláig című időszaki kiállítás keretében Erdély, a Déli-Kárpátok, a Mezőség és Székelyföld korábban a két erdélyi városban és a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban bemutatott felvételei mellett most először láthatók a Bánságban és Zalában készült légi fotók. Halomsíros temetők, őskori és római települések, erődítmények és várak épületeinek körvonalai tűnnek fel a mezők és szántók talajának takarásában, de az egykori kanizsai vár hajdani területe is látható a nagykanizsai légifotó-kiállításon.