Az I. rendű vádlottat, aki 20 éven át irányította polgármesterként a zalai települést azzal vádolta az ügyészség, hogy az önkormányzat által közmunkákra foglalkoztatott részére a munkabért, illetve a túlóra után járó juttatást átmeneti segély címen fizette ki. A segélyek kifizetésére a vád szerint a polgármester adott utasítást, a dokumentálást – az átmeneti segély kifizetéséről szóló határozatok elkészítését – azonban a helyi önkormányzatnál a szociális igazgatás területén dolgozó II. rendű vádlott végezte. Az utóbbi feladatai közé tartozott a döntés-előkészítés, a nyilvántartások vezetése, jelentések készítése, a támogatások feltételeinek felülvizsgálata, de nem rendelkezett kiadmányozási joggal az átmeneti segélyek tekintetében, így nem volt jogosult e tárgykörben határozatot hozni. Ennek ellenére a II. rendű vádlott az I. rendű vádlott utasítása alapján összesen 239 esetben készített határozatokat átmeneti segély kifizetéséről. Több határozaton a polgármester neve és az sk. jelzés került feltüntetésre, anélkül, hogy erre lett volna szabályzat, amely ennek alkalmazását lehetővé tette volna.

Mindemellett az ügyészség azzal is megvádolta a korábbi településvezetőt, hogy nem megfelelő módon használta fel a település termálfürdőjének fejlesztésére nyert EU-s pályázati pénzt. A vád szerint a 2010 szeptemberében megkapott 45,6 milliós pályázati előlegből mintegy 4,3 milliót fizettek ki a pályázati célra, 41,3 milliót pedig jogtalanul használtak fel pl.: a település működési költségekeinek fedezésére fordították. Az I. rendű vádlott e tekintetében azt hozza fel védekezésképp, hogy a település pénzzavarban volt, számláján folyamatos inkasszó volt, ám a működési költségeket fedezni kellett: ezért használták fel a EU-s forrást.

„Mindent megtettem annak érdekében, hogy a nyomozó hatóság és a bíróság teljes képet kapjon azon tevékenységekről, amelyekkel megvádoltak” – mondta az I. rendű vádlott az utolsó szó jogán, s hangsúlyozta: a települést, annak működést, az ott élőket tartotta szem előtt, mikor meghozta akkori döntéseit, s nem követett el bűncselekményt.

„Az ellenem felhozott vádakban nem vagyok bűnös, nem követtem el közokirat-hamisítást, így adócsalást sem” – mondta az utolsó szó jogán a II. rendű vádlott. Kiemelte: ismerete a lakosságot, tudta, tudta, ki milyen háttérrel rendelkezik, s mindezek ismeretében nem kérdőjelezte meg soha a segély jogosságát. „Aki segélyt kapott, tényleg rászorult a segélyre” – mondta.

A bíróság 2015. december 10-én hozott ítéletet az ügyben. Az I. rendű vádlottat az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettében és – felbujtóként – 105 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek, s ezért őt halmazati büntetésként 300 (háromszáz) napi tétel pénzbüntetésre ítélte. (Az így kiszabott 3.000.000 forint pénzbüntetést meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni.)

A bíróság az I. rendű vádlott részére 20 havi részletfizetést engedélyezett, egy havi részlet összegét 150.000 forintban állapítva meg.

Az I. rendű vádlottat a 4 rendbeli adócsalás bűntettének és a folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének vádja alól felmentette a bíróság, a további adócsalás bűntette miatt indult eljárást pedig megszüntette.

A II. rendű vádoltat 105 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében mondták ki bűnösnek, s halmazati büntetésül 150 napi tétel pénzbüntetésre ítélte az I. fokú bíróság.  Az így kiszabott 375.000 forint pénzbüntetést meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni. A bíróság a II. rendű vádlott részére is részletfizetést engedélyezett.

A II. rendű vádlottat 4 rendbeli bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntettének vádja alól felmentette, az ellene bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntette miatt indult további eljárást pedig megszüntette a bíróság.

Az ítélet indokolásában elhangzott: a segélyezettek munkaviszonyban történő foglalkoztatását , s így az adócsalás bűntettét a bíróság nem látta bizonyítottnak. Azt viszont igen, hogy némely esetben az átmeneti segély fejében munkát kért, illetve ajánlott a település vezetője, de ez a bíróság megítélése szerint nem munkaviszony jellegű munka volt, inkább a falu javára, a falu érdekében folyó tevékenység. Ezt a jegyzők, a tanúként idézett érintettek, illetve a falu lakosai közül többen is megerősítették, mondván elvárás volt: aki munkaképes, s átmeneti segély révén az életszínvonala javítható, az munkálkodjon a faluért. Bevett gyakorlatként jellemezték ezt, de elhangzott: a munka nem volt kötelező, segélyben anélkül is részesülhettek a rászorulók.

Ezzel kapcsolatban a bíróság 168 határozat vonatkozásában nem látta bizonyítottnak, hogy valótlan tartalmú iratok születtek, pusztán 105 db iratról állapította meg, hogy nem valós adatokat tartalmazott. Ezek kérelem hiányában készültek, illetve a címzettek nem vették át a nevükre szóló összegeket.

Az, hogy a segély címén fizetett „bérrel” az adó és járulékfizetési kötelezettséget akarta volna elkerülni a település, a bíróság szerint nem állapítható meg, hiszen ahhoz, hogy járulékfizetési kötelezettség keletkezzen, munkaviszony megléte szükséges. Ehhez alapvető, jogszabály szerinti feltételeknek kell teljesülni, mint pl.: munkaszerződés, munkakör megjelölés, alá-, fölérendeltségi viszony, illetve a munkavállaló rendelkezésre állása lett volna szükséges. E feltételek nem valósultak meg, ezért munkaviszonyról, túlóráról nem beszélhetünk.

A segélyt megállapító határozatok – azok is, amelyeken neve, illetve az sk. megjelölés volt – a polgármester utasításra készültek el, s ő volt jogosult dönteni arról, hogy ki kap segélyt. Ezen jogot nem ruházta át senkire.

Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntett elkövetésekor az I. rendű vádlott kényszerpályán mozgott, úgy vélve, hogy több rossz közül a legkisebb rosszat választja – hangzott el az indokolásban. A vádlott a település működését tartotta szem előtt. A számlákon lévő inkasszó miatt működési zavar keletkezett a település életben,  s voltaképpen ennek az inkasszónak a megléte indította el azt a cselekménysort, amelynek során a vádlott úgy döntött, ”átcsoportosítja” a  két ütemben zajló pályázat II. ütemében lehívható előleget a település működtetésére. A pályázati összeg lehívása szükséges volt, mivel a II. ütem miatt a már korábbi beruházások sem működtek volna. A II. rendű vádlott magatartása, cselekménye jogszerűtlen volt, s a célt sem érte el, hiszen a pályázat jogtalanul felhasznált összegét vissza kellett fizetni később.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, valamint a II. rendű vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, az I. rendű vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett.