Érdemes lenne végre, közel 40 évnyi álmodozás után leszállni a földre, s a valós helyzetből kiindulva mérlegelni, hogy ez a mesterséges tó mit tud adni a kanizsaiaknak, vagy a tágabb környezetnek.

Az alaphelyzet az, hogy a Csónakázó-tó környezete az elmúlt több mint 3 évtized során nem fejlődött, hanem visszafejlődött. Mára – a horgászás kivételével – gyakorlatilag minden olyan lehetőség, szolgáltatás megszűnt, mely a használatba vétel (1973) után azt a célt szolgálta, hogy minél többen tekintsék esetenkénti pihenési lehetőségnek a tavat és környezetét. Nem használható a kilátó, eltűnt az erdei tornapálya, nincs állandóan működő vendéglátóhely, szétrohadt a favár, akárcsak a Hétforrás, vagy a Vendégház környéki játszóterek fajátékai. Nem, vagy csak alkalmi jelleggel működnek a parkolónál lévő illemhelyek, ivókutak, pusztulóban a korábban még világbajnokságot fogadó modellverseny-pálya építményei is. A fű rendszeres kaszálásán kívül gyakorlatilag nem folyik itt érdemi, állagmegóvó tevékenység. Nincs jó állapotban a Napközis tábor, s egyre kevésbé alkalmas vendégfogadásra a Vendégház. Kérdés az is, hogy mi lesz a lovas versenyek helyszíneivel és azok felszerelésével. Szóval nem hogy fejlesztettünk volna, még megőrizni sem tudtuk mindazt, amit 40 éve, a szó valódi értelmében közösen felépítettünk. Pedig az kellene, hogy legyen az alap, hogy ami már megvan, azt nem hagyjuk tönkre menni. Hogy így alakult, annak persze lehet egyik oka (gyakran hivatkoztak erre az elmúlt évtizedekben), hogy a nagy álom, a strand nem valósult meg. Ma már tudható, nem is valószínű, hogy lesz strand. Nem azért, mert nincsenek hozzá szükséges létesítmények, hanem mert ez a tó erre nem alkalmas. A kevés utánpótlás miatt ez gyakorlatilag egy állóvíz, mely gyorsan reagál az időjárásra, s ha az óriásra nőtt kagylók elkezdenek pusztulni, mint tavaly, meg tavalyelőtt, akkor ember nincs, aki bemenne a rohadó hússal teli vízbe. (Hogy mit ér a jó víz, arra elég csak Gyékényest említeni). A tó ettől még persze fogadja a sárkányhajókat, meg a más helyről kitiltott, s ennél lényegesen nagyobb felületen is csak nehezen elviselhető jetskiket, de ezek az alkalmi kezdeményezések csak arra jók, hogy tovább táplálják megalapozatlan illúzióinkat. Az állandóságot gyakorlatilag a kenusok, meg a pecások jelentik a Csónakázó-tónál. Ők maradtak, kitartottak, nekik egyértelműen lehetőség ez a környék. Talán ebből kellene kiindulni a tervezgetéskor.