Rémtörténetek, előítéletek sora övezi munkája miatt, pedig ő is ugyanúgy viszonyul az állatokhoz, mint a legtöbb ember, sőt. Talán éppen emiatt jobban tiszteli és becsüli is őket. Koloszár Attila gyepmester, még édesapjától örökölte ezt a „hálátlan” állást, de minden nap azért küzd, hogy az emberek megtanulják végre, mi a felelős állattartás.

– Ha kimondjuk azt a szót, hogy sintér, a legtöbb ember egy rosszindulatú férfire gondol, aki utálja az állatokat. Csak egy cáfolat: önnél három barátságos kutyus fogad.

 – Ez így van, én nagyon szeretem a kutyákat, de sajnos a köztudatban még mindig az él, hogy a sintér üti-vágja, kínozza az állatokat. Az én szakmám nem erről szól. Soha nem bántottam egyetlen állatot sem. Ha be kell fogni egy kutyát, ott is a legdrasztikusabb az altatólövedékes eljárás lehet. Ez a legdurvább, más minden egyes befogott állat az állatmenhelyre kerül, onnét pedig jó esetben örökbe fogadják.

– Feltételezem az elmúlt évek alatt sok megvető tekintettel találkozott!

 – Igen. Olyan is előfordult, hogy zárt udvarba betévedt egy kutya, lakossági bejelentés kapcsán kihívtak befogni, majd amikor odaértem, a hátsó kapun kimenekítették előlem, hogy véletlenül se tudjam elvinni. Azt nem értem, hogy akkor miért szóltak, de ilyen nap, mint nap előfordul. Az emberek nagy része egyébként sem tudja, hogy pontosan mivel jár ez a munka, mikor kell hívni a gyepmestert, nagy a tudatlanság ezen a területen, vagy egyszerűen nem is érdekli az embereket.

– Amikor ismeretlen társaságban bemutatkozik és elmondja, mi a foglalkozása, hogyan reagálnak az emberek?

 – A tekintetek sok mindent elárulnak, láttam már undort is az arcokon, de nem a kutyák befogása kapcsán. A gyepmester feladata ennél többről szól. Nemcsak a gazdátlanul hagyott állatokat kell begyűjteni, hanem a közterületeken, illetve magántulajdonon elhullott állatok összegyűjtése és szakszerű elhelyezése is a munkám része. Ez váltja ki az emberekből a már említett undort: „Hogyan tudsz hozzányúlni?” – ezt sokszor megkérdezik.

– Sok munkája van, sok a kóbor kutya?

 – Klasszikus kóbor kutya kevés van, inkább az a gyakori, hogy a gazdik megunják a házi kedvencet és kiteszik a kocsiból az út szélén, erdős terület mellett és sorsára hagyják. Ilyen több van. A közterületen kóborló kutya a hanyag ebtartásból adódik. Például a tulajdonos nem figyel oda, hogyan kertelje körbe a kutya miatt a kertjét, vagy szabadjára engedi közterületen a kutyát, így persze, hogy csatangolnak az utcán. Ilyen esetem most nem nagyon volt, de elütött állatokat kellett szállítanom többet is.

– Nem viseli meg, amikor ilyet lát?

 – De igen. Az a legrosszabb, amikor az úton olyan elütött állatot találok, amelyik még él. 30-as sebességkorlátozó táblánál is láttam már nagyon csúnyán elütött jószágot, az nagyon megviselt, mert nem tudok úgy hozzányúlni, hogy ne okozzak neki valamilyen fájdalmat. Ilyenkor az a megoldás, hogy hívok egy állatorvost, aki humánusan elaltatja, ha úgy ítélem meg, hogy nem tudok rajta segíteni. Tehát az altatást sem én végzem. A végleges elaltatást csak állatorvos teheti meg. Én maximum befogáskor kábító lövedéket tudok alkalmazni. Ez egy kábító fájdalomcsillapító szérum, ami 1,5-2 órára elaltatja az állatot, utána semmi gondja nincs, ha felébredt.

– Akkor ön napi 24 órát dolgozik.

– Az én munkám ilyen szempontból hálátlan. A feladatkör specialitása miatt ez egy 24 órás állandó szolgálatot igényel, ami a magánéletemre nagyon is visszaüt. Nem tudok elmenni szabadságra, így a családommal sem tudunk közösen nyaralni. 38 fokos lázban is ugyanúgy dolgozom, mint máskor, nincs helyettesem, így nekem kell megoldani, bármi történik.

– Mi viseli meg jobban? Egy beteg állat látványa – amit korábban említett – vagy az emberek hozzáállása?

– Egyértelműen az emberek hozzáállása. A munka elég hálátlan tud lenni az összes kellemetlenségével együtt, de engem az emberek tudatlansága borzaszt a legjobban. Természetesen a hozzáállásuk is, de nem a munkámhoz, hanem az állatok iránt, mert egyetlen egy szabályt kellene a kutyatartó társadalomnak betartani, mégpedig ha tartunk kutyát, akkor azt teljes felelősséggel tegyük. Én úgy gondolom, hogy senki nincs arra sem törvényileg, sem egyéb formában kötelezve, hogy kutyát tartson. Ha pedig mégis a házi kedvenc mellett dönt valaki, akkor felelősséggel tegye azt. Ha ezt az egyszerű szabályt betartanák – mert senkinek nem fognak a torkához kést szorítani, hogy márpedig kutyát fogsz tartani – garantálnám, hogy egyetlen egy gazdátlan kutya sem kóborolna az utcákon.