Miniszterelnöki vizit – régi álmok valósulhatnak meg
Amit Orbán Viktor konkrétan Nagykanizsának ígért tegnap, azt tulajdonképpen mind megírtuk már április közepén. tovább olvasom »
Mi jut Nagykanizsának az 1200 milliárdos tortából? – Holnap elmondja Orbán Viktor!
Az aláírt szerződések mindenütt tartalmaznak közlekedés-, és iparfejlesztéssel, sporttal, idegenforgalom élénkítésével kapcsolatos tételeket. Ahogy Orbán Viktor fogalmazott: „olyan fejlesztéseket támogatnak, amelyek később bevételt hoznak az adott városnak”. tovább olvasom »
Hamis volt a tűzről szóló bejelentés – közérdekű munka a büntetés
A tűzoltók a felderítést követően tűzre, füstre utaló nyomot nem találtak, így az eset szándékosan megtévesztőnek bizonyult. tovább olvasom »
Tehergépkocsival ütközött egy segédmotoros Belezna és Murakeresztúr között
A Beleznát Murakeresztúrral összekötő kavicsos útszakaszon eddig még ismeretlen körülmények között összeütközött egy tehergépkocsi és egy segédmotoros kerékpár. tovább olvasom »
Kanizsán is lesz állati-hulladék égető
A számítógép vezérelt, környezetére semmiféle káros hatást nem gyakorló berendezésre azért is szükség van, mert időről-időre jelentős költséget jelent az önkormányzati területen elhullott, veszélyes hulladéknak számító állati tetemek elszállítása és fehérje-feldolgozóban történő ártalmatlanítása. tovább olvasom »
Hajráznak a leendő javítóintézet beüzemelői
Akiket július 1-jével felvettek, ők a következő hetekben e program keretén belül gyakorlatilag a teljes hazai intézeti hálózatot megismerik, hisz Debrecenben, Aszódon, Rákospalotán is járnak a mentor program keretében. tovább olvasom »
Bill kapitány Kanizsán!
Ma este Bill kapitány, azaz Deák Bill Gyula, holnap pedig a Piramis zenéje tölti majd be a városközpontot. tovább olvasom »
Betörők rendőrkézen
A Rigyáchoz tartozó Imre hegyen a betörtek több pincébe, ahonnan bort, kerti szerszámokat és gépeket loptak el. tovább olvasom »
Szerelemből bűncselekmény
Kapcsolatukat a környezetük ellenzése és a gyermekvédelmi hatóságok fellépése ellenére fenn akarták tartani. Ennek érdekében külföldre szerettek volna menni, s eldöntötték, hogy ehhez szereznek egy autót. tovább olvasom »
Befejeződött a sármelléki volt szovjet katonai repülőtér kármentesítése
Sikerült megtisztítani a mintegy 60 hektáros területet és csaknem 186 000 m3 talajvizet 357 000 laza m3 szennyezett talajt. tovább olvasom »
Szolgáltatóház
Keressen névre, szolgáltatásra, vagy böngésszen a cégek között.