Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság – A viharos időjárás mérlege
A tegnapi és a mai nap folyamán 17 óráig összesen 206 tűzoltói beavatkozást igénylő jelzés érkezett az igazgatóság megerősített műveletirányító ügyeletére. tovább olvasom »
Megütötte a buszsofőrt – Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítják a nagykanizsai férfit
. A sértett elmondta, hogy az utas összepiszkította a jármű utasterét, majd amikor számon kérte magatartása miatt, a férfi rátámadt. tovább olvasom »
A vihar a temetőt sem kímélte – mi lesz a sok hulladékkal?
A gyűjtést végző Park Kft vezetője, Kálovics József úgy ítéli meg, több száz (!) köbméternyi törmelékről van szó, melyet most ideiglenes depókba (Levente utca, Munkás utca, Bartók utca ) hordanak össze. tovább olvasom »
Babázni egy életen át – baba kiállítás a HSMK-ban
Bogárné Kovács Magdolna, a Hétszínvirág Óvoda óvónője kétszeresen is szerencsés, hisz a rá bízott gyerekek miatt naponta kötelezően „babázik”, másrészt mert ez maradt a hobbija is, azaz babákat gyűjt és babaruhákat varr. tovább olvasom »
Május 17. a magas vérnyomás világnapja – ma előadás Nagykanizsán
A nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület idősügyi munkacsoportja – nem csak időseknek! – szakemberek közreműködésével tart ma délután figyelemfelkeltő, segítő, tájékoztató programot a magas vérnyomás veszélyeiről. tovább olvasom »
A vihar legérdekesebb adatai
A kényszerhelyzet mindig kényszerintézkedéseket szül. Ezek közül talán a legérdekesebb, hogy a vihar miatt tegnap lezárták a Sétakertet. A két kidőlt vadgesztenyefa és a rengeteg letört ág miatt veszélyes volt arra járni. tovább olvasom »
Péntek – szombat: veszélyes és elektronikai hulladék gyűjtése Nagykanizsán
A Via Kanizsa Zrt a Netta Pannónia Kft-vel közösen, előre meghatározott menetrend szerint veszélyes és elektronikai hulladékgyűjtést szervez a városban. Az akció péntek délutántól szombat […] tovább olvasom »
Tűzoltó beavatkozások – 2014.05.15.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító ügyeletére a mai napon eddig (19:00) több mint 80 tűzoltói beavatkozást igénylő jelzés érkezett. tovább olvasom »
Ápolónők Napja a Kanizsai Dorottya Kórházban – elismerés a legjobbaknak
1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale. Rá emlékeztek ma, s a szakmájukat magas szinten művelő jelenlegi ápolónőket köszöntötték a Kanizsai Dorottya Kórházban. tovább olvasom »
A ZALA MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG 16 ÓRA UTÁN KIADOTT SAJTÓKÖZLEMÉNYE
Ezúton is felhívom a lakosság figyelmét, hogy kísérjék figyelemmel a rendkívüli időjárással kapcsolatos információkat és saját érdekükben tartsák be az ajánlott magatartási szabályokat tovább olvasom »
Szolgáltatóház
Keressen névre, szolgáltatásra, vagy böngésszen a cégek között.