Munkája eredményeit láthatjuk a kiállításokon, de nem ő a művész, akit a látogatók dicsérnek, bár ő ezt nem is bánja. A kilencvenes évek elején kezdte a szakmát – akkor jelentkezett a múzeum által meghirdetett állásra. Türelem és elhivatottság jellemzi munkáját, no és a szerénység. Pulai Attila segédrestaurátorral beszélgettünk.

– 1993 óta dolgozik a múzeumban. Tudatos döntés volt?

– A katonaság után egy műanyaggyártó cégnél dolgoztam, de a válság után – mert akkor is volt válság – megszűnt a munkahelyem. Munkanélküliként adódott itt a lehetőség, jelentkeztem és szerencsére felvettek. Egyébként a Cserháti Szakközépiskolában végeztem gépész szakon, majd később Sopronban elvégeztem a gyógyszerész asszisztensi képzést, a történelem csak hobbi volt, egészen odáig. Az akkori restaurátor, Kalász Mátyás tanított be, majd iskolába küldtek, ahol aztán elvégeztem ezt az általános restaurálási szakot.

– Min dolgozik most?

– A restaurálásnak több része van: egyrészt az ásatások során előkerült leleteket kell tisztítani, konzerválni, töredékeikből helyreállítani. Másrészt a korábban bekerült tárgyakon is kell dolgozni, hiszen a raktározás során is romolhat az állapotuk, például a nem megfelelő páratartalom miatt. Mikor idekerültem a múzeumba, főként kerámiákkal foglalkoztam, de ma már minden féle anyaggal dolgozom.
Jelenleg egy készülő kiállításhoz végzek apróbb tisztításokat, javításokat, valamint a néprajzi gyűjteménybe tartozó fémtárgyakat, például tűzgyújtó acélokat, edényfogókat restaurálok.

– Melyik volt a legizgalmasabb munkája?

– Az egykori Kanizsa vár ásatásakor az Erzsébet téren előkerült leletek restaurálása az nagyon izgalmas volt. Páncélok részei, csatakötény, könyökvért, puska alkatrészei kerültek elő. Ezek igazi kihívások voltak, mivel nagyon rossz állapotban láttak napvilágot, ki kellett egészíteni, összeilleszteni a megfelelő darabokat. A palini elkerülő út építésekor például római sírokat tártak fel. Ezekben sok római pénzt találtak, melyek restaurálása nem volt egyszerű. Előfordult, hogy 200 darab rézpénz volt egy bőrzacskóban, sírmellékletként temették el. A földben a pénzek összeragadtak, így figyelni kellett, hogy úgy szedjük szét, nehogy megsérüljenek. A tisztítás után annyira jó állapotba kerültek, hogy azt is meg lehetett állapítani, melyik uralkodó idejéből származnak.

– Akkor maga egy nagyon türelmes ember…

– Igaz, hogy a restaurálás aprólékos munka. Például a kerámiatöredékek válogatása, ha nagyobb mennyiség kerül elő egy hajdani szemetesgödrökből Ezeket szét kell válogatni edényenként , megkeresni a megfelelő darabokat, azokat összeragasztani, ha szerencsénk van, akkor összejön belőle egy vagy több kiegészíthető edény. Változatos is a múzeumi munka, mert a restaurálás mellett részt veszek például a kiállítások rendezésében is, ha ásatás van, akkor ott dolgozom, tehát nem olyan egyhangú, mint azt sokan gondolnák. Nem hiányzik a siker, a nagyobb elismerés – bár az anyagi lehetne nagyobb – , még azt is tegyük hozzá, hogy a múzeumi munka nem olyan látványos, mint például egy templom restaurálása, ahol látják az emberek, hogy miből, mi lett.
Ezekben a napokban, a Múzeumok Őszi fesztiválja kapcsán Pulai Attila műhely környékén is nagyobb a forgalom, ugyanis a rendezvények látogatói, miközben a „pincétől a padlásig” bejárhatják a múzeumot, nála is elidőzhetnek egy kicsit.