Bár a statisztikák némi javulást mutatnak, egyelőre tény, hogy mi, magyarok jóval az átlag alatt fogyasztunk halat. Kivéve karácsonykor, akkor bepótoljuk az egész évi lemaradást. Erre alapozva kezdte el a halárusítást az ünnepek előtt Varga Zoltán és felesége több mint tíz évvel ezelőtt. Azóta a karácsonyi bevásárlás része lett a Vásárcsarnok, ahol a „Halas Zoliékat” ma már mindenki ismeri. De idén már nem csak a Vásárcsarnokban, hanem a Bagolai sor 17. alatti Halboltban is várják azokat, akik nem tudják elképzelni a karácsonyi menüt hal nélkül.

– Mit szeret jobban, a halat vagy a gombát?

– Jó a kérdés – nevet – mindkettőt, hiszen mára mindegyik szerves része lett az életemnek. Piacfelügyelőként, majd gombaszakértőként húsz évig dolgoztam a nagykanizsai piacon majd a vásárcsarnokban – besegítek ma is. Sokan keresnek a gombaszezonban. Idén különösen nagy volt a sürgés-forgás, otthon is sokszor becsengettek, hogy segítsek. A hal pedig tíz éve része az életünknek, hiszen családi vállalkozásban kezdtük, és ma is a feleségemmel közösen csináljuk.

– Nem volt nehéz a másik oldalon állni? A felügyelőből egyszer csak kereskedő lesz.

– Nem, sőt talán könnyebb is, mert ismernek a piacosok és a vásárlók is. Az tény, hogy ez a kereskedelem egy teljesen más világ. Ha nem születik bele az ember, nehéz megszokni, de lassan beletanultunk. A feleségem sem ebben dolgozott, ő pedagógus volt sokáig.

– Miért pont a hal?

 – Az embernek élete során sokszor kell váltania. Hol a kényszer, hol az élet kínálja a lehetőségeket. Az tény, hogy mindig is természet közeli munkáim voltak, ez azt jelenti, hogy már az előző rendszerben is gazdálkodott a család munka mellett. A Zalakaroshoz közeli szőlőhegyen nemcsak szőlőt, de volt idő, amikor fenyőt is termeltünk, a méhészet pedig apai ágon évtizedek óta meghatározó a családban, jelenleg is vannak méhcsaládok. Bár kisebb területen, de a szőlő is sok munkát ad.  A hal egy jó lehetőségnek tűnt, amikor mindezek mellett 1997-ben megtalált bennünket egy lehetőség, miszerint a Feketesári-halastó kiadó. Éltünk a lehetőséggel és belevágtunk. Eleinte csak horgásztatással foglalkoztunk, aztán felmerült, hogy a tóban lévő halat mi magunk értékesítsük karácsony előtt. Őstermelőként ez nem jelentett gondot. Voltak kisebb-nagyobb zökkenők, de lassan belerázódtunk.

– Tehát a saját halaikat árulják?

 – Nem. Jött egy újabb váltás… A tó gazdát cserélt, a halárusítás és a vele járó kapcsolatok viszont megmaradtak. Az ország legnagyobb halgazdaságával vagyunk kapcsolatban, aki szinte az egész Dunántúlra szállít, emellett a balatoni nagykereskedőktől is vásárolunk. Tulajdonképpen viszonteladók vagyunk.

– Sokakban felmerül a kérdés. Bizonyára nagyon megéri, ha idén januárban tovább fejlődött a vállalkozás, megnyitották a halboltot.

– Sajnos a mai anyagias világban mindenki azonnal ezt feltételezi. Azt évek óta tapasztaltuk, hogy a karácsony előtti időszak valóban komoly forgalmat jelent, annak ellenére, hogy a bevásárlóközpontokban is lehet halat venni. Sokan kerestek meg bennünket év közben is, miután a közismert multiban megszűnt a halárusítás, így Kanizsán egyszerűen – decembert kivéve – nem lehetett halat venni. Elkezdődött egy komoly kutatómunka: egyebek mellett a keszthelyi halboltban is jártam, érdeklődtem, stb. Végül osztottunk, szoroztunk, és úgy döntöttünk belevágunk.

– Mi a közel egy év tapasztalata?

– Lassan talán javítunk az elmarasztaló statisztikákon, miszerint kevés halat eszünk. Azt látom, hogy a legjobb reklám a „szomszéd” bár még mindig kevesen tudnak rólunk. Most már talán mindenki megismer bennünket, de a piacon valóban régi ismerősök vagyunk.

– Lesz újabb váltás?

– Ezt sosem lehet tudni. Az ember hosszú távra tervez, de nem lehet tudni, mit hoz a jövő.