Céltudatossága, mások szerint éppen a makacssága miatt lesz egyszer világhírű színésznő Kurta Lilla. A 23 éves kanizsai lány gyerekkora óta színésznek készül, bár az élet több nehézség elé is állította nem adta fel, sőt. Most éppen Londonba készül, hogy a shakesperae-i színház igazi szentélyében fedezzék fel.

– Gyerekkorodban minden ünnepélyen te énekeltél és mondtad a verseket?

– Ha nem is teljesen így volt, de az igaz, hogy négy éves koromban láttam a tévében egy nagyon aranyos filmet John Travolta főszereplésével, Michael volt a címe. Ebben Travolta egy angyalt játszott. Számomra olyan hihetetlen volt az, amit láttam, ezért megkérdeztem édesapámat, hogy a bácsi, akit a filmben láttam, tényleg egy angyal? Apukám mondta, hogy nem, ez egy filmes trükk. Hát, ha a filmek erre képesek, akkor engem ez érdekel, nekem ez kell – gondoltam akkor. Tetszett, hogy egy filmben bármivé átalakulhat az ember. Ez a kíváncsiságom azóta is él.  

– Sőt, tudatossá is vált.

– Igen, a Honvéd Kaszinó Színjátszó Körében kezdtem, hat évvel ezelőtt megalapítottuk barátaimmal a Harmónia Színtársulatot, amit azt hiszem szeret és ismer a kanizsai közönség.

Érettségi után Kaposváron, kommunikáció és médiatudomány szakon végeztem, ami valóban szoros kapcsolatban van a filmezéssel és a színházzal. Jelentkeztem több színiiskolába, láttam egy-két olyan dolgot, ami nem volt szimpatikus, így utólag nem bánom, hogy nem vettek fel. Sajnos azt látom, hogy legnagyobb bánatomra ma Magyarországon a filmezéssel kapcsolatban szélesebb távú lehetőségek nincsenek. 

– Ez alatt pontosan mit értesz?

– Például előfordult már, hogy egy előre meghirdetett filmes szereplőválogatáson közölték velünk, hogy a meghirdetett szerepre már rég megvan a színész, így teljesen feleslegesen mentünk el. Ezek a helyzetek elég kiábrándítóak. Talán ezért is döntöttem úgy, hogy a hónap végén Londonba költözök, ahol két hónapig csak castingokra szeretnék járni, remélem beválogatnak valamilyen filmbe. Ott több esélyt látok, mint itthon, hiszen a hazai viszonyokkal ellentétben, ott naponta van 50 szereplőválogatás. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, hiszen hiába van több lehetőség, azért ott sem egyszerű bekerülni egy filmbe, így ha nem sikerül, akkor januártól indul egy színészképzés az egyik ottani, londoni egyetemen, oda fogok beiratkozni.

– Miből fogod ezt finanszírozni? A válogatások mellett lesz másra időd?

– Ez egy esti iskola, így lesz időm mellette dolgozni. Minden este öt órától a hét minden napján vannak órák. Muszáj is lesz munkát találnom, mert el kell tartanom magam.

– Bárhogy is alakul a jövő éved, tervezed, hogy utána hazajössz? Akár egy filmszereppel a hátad mögött, akár egy friss külföldi színészdiplomával.

– Nem. Szívesen maradtam volna itthon, hiszen szeretem ezt a várost, imádom a színházat, de nekem mindig a film marad az örök nagy szerelem. Arra pedig itt, nincsen lehetőség. Egy barátom mondta rólam, hogy semmi kétség, nekem ez sikerülni dog, mert annyira makacs vagyok, hogy nem tudnak lerázni magukról a londoni ügynökök. A viccet félretéve, ismerem magam, elég kitartó vagyok és tudom, hogy ha maradnék is, nem lenne addig nyugtom, míg nem tettem meg minden tőlem telhetőt azért, hogy a nagy álmom valóra váljon.

– Mi lesz a kanizsai színtársulattal, melyek vezetője, rendezője vagy?

– Remélem, hogy a többiek életben tartják, az azonban biztos, hogy majd egyszer, ha hosszabb időre hazajövök, összehozunk egy nosztalgiadarabot.