Egész pontosan 45 éve lépett a bútorasztalos pályára Hohl László, aki napjainkban egy többszörös Magyar Termék Nagydíjas céget irányít. A Kanizsai Bútor Kft. vezetőjével a XVII. Kanizsai Bútornapok lakberendezési kiállításon beszélgettünk – elsősorban nem a szakmáról.
– 1968-ban a Kanizsa Bútorgyárban asztalos tanulóként kezdtem, s bár a gyár már megszűnt, a cégem neve azért továbbviszi a város egykori büszkeségét – mosolygott Hohl László, hozzátéve: nincs is olyan hét, hogy ne keresnének rajtuk a 30 éve Kanizsán vásárolt bútorokhoz pántot vagy fogantyút. – Én nem igazán asztalos akartam lenni, gyerekkoromban faragtam, s csupán azért mentem el asztalos inasnak, hogy a faragáshoz a szakmai alapokat megszerezzem. Ezt sikerült is olyan szintre fejlesztenem, hogy 1977-1985-ig a budapesti Népművészek Szövetségének voltam tagja. Azután, immár asztalos és fafaragó kisiparosként léptem be a maszek világba, manapság pedig egy 16 főt foglalkoztató vállalkozást vezetek, melyben mindkét fiam is dolgozik.
S mivel Hohl Lászlót gyakorta látni egy pompás Harley Davidson nyergében, adódik a kérdés: honnan datálódik a motorozás iránti szeretete?
– Egy kis Komár moped után az 250 köbcentiméteres Jawa volt az első komoly motorom, amit 1972-ben édesanyám vett nekem, hogy ne menjek az akkori NDK-ba ifjúmunkásként dolgozni – mondta az 1954-es születésű Laci, akinek 18 évesen már volt a jogosítványa. – Úgy terveztem: kimegyek az NDK-ba, hogy az ottani keresetemből tudjak vásárolni magamnak egy MZ-t. Minden papírt beszereztem, s mivel hajthatatlan voltam, anyám úgy húzta ki a dolog méregfogát, hogy vett nekem egy Jawat. Így maradtam itthon, de már nem bánom! Egy 750-es Yamaha Virago volt a következő járgányom, aztán egy Yamaha Dragstar, majd a mostani, 1450-es Harley, amit 50 éves koromra vásároltam meg, „Most vagy soha!” megfontolásból. A Szelíd motorosok film óta, tehát 1970-től ez volt ugyanis az álmom, így 9 éve megvettem. A motor teljesen más, mint egy autó! Nem egy kalitkában vagyok, érzem a természet illatát, s a madárcsicsergést is csak azért nem hallom, mert egy kicsit hangos a motor. A szabadság érzetét adja, nem lehet összehasonlítani egy autóval, pláne, hogy számomra az autózás csak munka, az pedig szórakozás.
Hohl László egyik alapító tagja, s rövid ideig elnöke is volt az 1998-ban létrehozott kanizsai H-Turul Motoros Klubnak, de aztán a kilépett, s 2003-tól már csak magában, és a párjával, Bettivel motorozik.
– Legutóbb egy Somogyvárra meghirdetett motoros találkozóra mentünk, s miután megnéztük a Szent László királyhoz kapcsolódó nevezetességeket, meglepődve konstatáltuk, hogy csak kettő motoros érkezett a rendezvényre: ez egyik én voltam, a másik pedig Betti az 1100 köbcentis Yamahájával – mesélte, hozzáfűzve: ilyen még soha nem fordult elő vele, pedig már volt vagy száz motoros találkozón. – Rendszeresen járunk a Harley Davidson találkozókra, s a baranyai Kánban megrendezett „Káni Filmfesztiválra”, ami nagyszerű motoros buli, a természet lágy ölén. Egy nagy diófa alatt van a büfé, s falusi parasztházaknál a szállás. Egyik reggel mentünk ki, s mit láttunk? Lovak legeltek a motorok körül! Csak annyit tudtunk kívánni: Úr Isten, fel ne burogassák! A horvát tengerpartra is motorral járunk, s mivel mi nem vagyunk őrült motorosok, körülbelül 6 óra alatt érünk le, mert útközben meg-megállunk, pihenünk és nézelődünk.
Hohl László az 1995-ös megalakulása óta elnöke a kanizsai és környékbeli bútorgyártókat tömörítő Faipari Szakosztály Egyesületnek, amit a szakma röviden csak így emleget: Fa-Sza. Szlogenjük – „Nem egymás nyakát, hanem egymás kezét fogjuk.” – az élet más területén is követendő példa lehetne.
