A Pannon Egyetem, Nagykanizsa Önkormányzata és a Hidrofilt Kft által létrehozott Soós Ernő Víztechnológiai Kutató – Fejlesztő Központ szerdán harmadik alkalommal szervezte meg a VÍZ ÉS SZENNYVÍZKEZELÉS AZ IPARBAN című konferenciáját, melyre idén már több mint másfélszáz, a 21. század ásványkincsének is nevezett víz kezelésével, felhasználásával foglalkozó kutató és gyakorlati szakember érkezett. A víz és szennyvízkezelés területén az elmúlt időszakban létrejött legújabb hazai és nemzetközi eredményeket felvonultató rendezvényen 4 szekcióban folyt a munka. Mint azt dr. Birkner Zoltán kampuszigazgató elmondta, céljuk, hogy a szakmában dolgozó szakembereknek és a témával foglalkozó kutatóknak találkozási lehetőséget biztosítsanak, egyre nagyobb számban vonz Kanizsára érdeklődőket. Idén először, már nem csak támogatói forrásból szervezték a konferenciát, hanem a tanácskozáson részt venni szándékozók is fizettek azért, hogy itt lehessenek. A konferencia sikerességéhez nagyban hozzájárult a nemzetközi piacon is egyre ismertebb, vízkezelő berendezéseket gyártó Hidrofilt Kft., melynek immár Szlovákiában és Romániában is van érdekeltsége. A tanácskozás témái: ivóvízkezelés, ipari víz előkészítés; ipari hulladékvíz kezelés, visszaforgatási lehetőségek; vízmikrobiológia; termálvizek komplex hasznosítási lehetőségei; szennyvizek és szennyvíziszapok kezelése, hasznosítása.
A konferencián adták ás a Soós Ernő Ifjú Kutatói Díjat is, melyre nemzetközi szinten lehetett pályázni, s melyet idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem PhD hallgatója, Fikó Dezső Róbert, és a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa, Dr. Tóth András József nyert el.