A Nagykanizsai Városvédő Egyesület szép szokása, hogy megemlékeznek a város köztiszteletben álló polgárainak születésnapjáról.
Ma délelőtt az éppen február 1-jén 85. évét betöltő Dr. Márkus Ferencet köszöntötték. Tanár Úr 1955-ben került fiatal bölcsészként Kanizsára, s tanította generációk sorát az Irányi-Landler-Batthyány Gimnáziumban, illetve némi kitérővel 5 évig a dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Emellett az évtizedek során született számtalan publikáció és ismeretterjesztő előadás jelezte, tudása, habitusa túlárad az iskolák falain. Szakmai tudását 1969-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1985-ben pedig Kiváló Pedagógus címmel jutalmazták. Nagykanizsa 1998-ban Pro Urbe díjjal, 2008-ban pedig díszpolgári cím adományozásával ismerte el a város érdekében végzett munkáját.
Dr. Márkus Ferencet 85. születésnapján a Városvédő Egyesület nevében Cseri Tibor elnök és Papp Ferenc alelnök köszöntötte.