1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszaka számolták fel a auschwitz-birkenaui II/E. cigánytábort, kivégezve utolsó 3000 lakóját.

Zalai önkormányzatok, politikai és civil szerveztek közös konferenciával és a Roma Holokauszt Emlékmű megkoszorúzásával emlékeztek a 70 évvel ezelőtti eseményekre Nagykanizsán. 

A Plakát Házban tartott megemlékezésen először Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon és Európában is egyre jobban a szélsőségek irányába tolódnak a politikai, társadalmi nézetek, ezért a hangos többségnek kell megálljt parancsolnia, elítélnie és visszautasítania a rasszizmust, az előítéletet, a kirekesztést.

Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP) polgármester, országgyűlési képviselő beszédében azt hangsúlyozta: a 20. századi trauma napjaink traumája is egyben, ami olyan „megmagyarázhatatlan és értelmezhetetlen tényként van jelen, amelyre mégis magyarázatot kell találni”, ez erkölcsi parancs is. Az áldozatok emlékének megőrzése az újabb generációk felnövekedésével „újból és újból arra kötelez minket, hogy megtanítsuk, mi az, ami soha többé nem történhet meg. A mi közös világunk” akkori alapjai bomlottak meg és azóta sem álltak helyre teljesen. Folyamatos párbeszédre van szükség, de súlyos a felelőssége a közélet és a tudomány embereinek is, hogy példával szolgáljanak. Ne engedjék, hogy egymásnak uszítsanak olyanokat, akiknél már megvan a közösségi konszenzus esélye – fogalmazott Nagykanizsa polgármestere.

Kardos Ferenc történész, romaholokauszt-kutató egyebek mellett arról beszélt, hogy a kutatók számára nagyon kevés közvetlen forrás áll rendelkezésre, mert a roma társadalom tagjainak nagy része nem tudott írni, olvasni, a hatóságok pedig nem vezettek pontos kimutatásokat az elhurcolt romákról. A roma holokauszt történéseiről ezért többnyire közvetett források állnak csak rendelkezésre, például a velük együtt táborokba hurcolt zsidók írásai, vagy az egykori őrök visszaemlékezései. Ez az oka annak is, hogy a mai napig nincs pontos adat arra, hány cigány férfit, asszonyt és gyereket hurcoltak el haláltáborokba, csak becsülni lehet a meglévő források alapján, hogy 40-50 ezer lehetett köztük a magyar állampolgár. A kutató jelezte azt is: a roma holokausztról szóló megemlékezés „egyben a roma nép történetének emancipációját is jelenti”.

Lakatos Andrea, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség segédlelkésze arra emlékeztetett, hogy „a helyi hatóságok a nácik árnyékában szabadon azt tehették a cigánysággal, amit akartak”. Több magyarországi megyében gettókat létesítettek, vagy a zsidók közé zárták őket, és tömegesen fordultak elő vérengzések is.

 Vajda László, az Országos Roma Önkormányzat alelnöke, a Zala Megyei Közgyűlés nemzetiségi tanácsnoka szerint a mindenkori kormánynak az oktatási rendszeren keresztül meg kell tanítania a fiataloknak, hogy mi történt egykor a cigánysággal. 1944 tragédiájának megértéséhez azonban „önmagunkkal kell szembenézni”. Máig ható fájdalom, hogy a magyar állam nem szegült szembe az akarattal, sőt annak kiszolgálójává vált, nem védte meg a polgárait – mondta. „Cigány testvéreinket mint az állatokat lőtték le az elmúlt években”, de mivel államalkotó kisebbségről van szó, más nemzetiségekhez hasonlóan, „joggal várhatjuk el, hogy az állam megvédjen bennünket” – jelentette ki Vajda László a nagykanizsai konferencián.

A konferenciát követően a Roma Holokauszt Emlékműnél Fliszár Károly főesperes plébános  mutatott be misét, majd a részvevők közösen koszorúzták meg az emlékművet.