Nagykanizsa – Zalaegerszeg. Örök és el nem múló párharc.

A címbeli két, egykor szebb napokat látott focicsapat mérkőzései igazi nagy csaták voltak, még akkor is, amikor nem egy osztályban vívták mérkőzéseiket. S ha az Olajbányásznak néha sikerült megcsípnie a ZTE-t, az felért egy elégtétellel, azaz, hogy most visszavághattunk mindazért a vélt vagy valós sérelemért, amit Nagykanizsa elszenvedett Zalaegerszeggel szemben.

Ez a méltánytalanságok feletti kesergés, sértődöttség máig is tart. Nekünk, kanizsaiaknak Egerszeg fóbiánk van. Ha valami rossz, vagy hátrányos történik velünk, elég három bővített mondat, hogy az okok között megtaláljuk a zalai megyeszékhelyet. Megtalálja a képviselő is, ha éppen a költségvetés sorait kell megkérdőjeleznie, és megtalálja a kommentelő is, ha egy befektetői csoport tájékozódó látogatásáról jelenik meg cikk az interneten.

Nem azt mondom, hogy ezek mögött nincs igazság. De állítom, hogy Nagykanizsa jelenlegi és jövőbeni lehetőségeinek számbavételekor szakítani kellene ezzel a betegséggel, úgy is mondhatnám, ki kellene ebből végre gyógyulnunk, mert ez nem visz sehova. Amikor álmainkat megfogalmazzuk és vizsgáljuk azok megvalósításának lehetőségeit, nem azt kellene alapul vennünk, hogy Egerszegen, vagy Kaposváron mit történik. Ugyanis nem vagyunk összemérhetőek. Lélekszámban még csak – csak, de más lehetőségekben egészen biztosan nem. A mi megyei jogúságunk csak jelkép, ahhoz képest, amit a valóságos megyeszékhely pozíció jelent.

Volt időszak, amikor arról álmodoztunk, hogy itt, két régió határán a híd szerep kapcsán talán nyertesei lehetünk végre ennek a települések közötti versengésnek. Nem így lett, és nincs is okunk feltételezni, hogy pozíciónk a következő időszakban lényegesen változni fog. Tetszik, vagy sem, egy közepes léptékű város vagyunk ennek mindenféle korlátjával és esetenként előnyével.

Nézzünk már végre a tisztánlátás szándékával a tükörbe! Sem az önostorozás, sem a másik bántáságnak szándékával ne szépítsük a valót. Álmodozni, meg tervezni persze lehet, meg kell is. De ne reméljük, hogy mostantól minden meccset mi nyerünk a ZTE-vel szemben. Már csak azért sem, hogy ZTE még – igaz, éppen hogy, de van. Olajbányász meg már régen nincs.