Sinkovics Tamásné, Kati 2009 óta cukrász mester, s artisztikában a luxemburgi világbajnokság bronzérmese. Gyermekeivel otthon sütöget, a „Keriben” a jövő cukrászait oktatja, s emellett Szekszárdra jár, mivel a PTE kihelyezett karán üzleti szakoktató szak, vendéglátó szakirányon tanul.
– Ha fiúnak születtem volna, akkor most biztos asztalos lennék, mint apukám volt – vélekedik Kati, aki édesapjától örökölte a kézügyességét, s szabadidejében manapság gobelineket varr és tragant munkával foglalkozik. A tragant egyébként kevés vízből, zselatinból és porcukorból áll, s fontos részét képezi azoknak a cukrász artisztikai műalkotásoknak, melyekkel Sinkovics Tamásné kiemelkedő hazai és nemzetközi sikereket ért el.
– Tizenkét éves lehettem, amikor apu megmutatta a katonaságnál készített intarziáit, melyekbe egy csapásra beleszerettem. Annyira magával ragadott a dolog, hogy készítettem tizenkét intarzia képet, s elkezdtünk apuval egy sámlit és egy asztalt is, de azokat csak később fogom befejezni.
A magyarszentmiklósi lány kézügyességét sokan megcsodálták, s Kati csak azért nem ment képzőművészeti középiskolába, mert nem volt a közelben, így előbb szakács, majd cukrász mesterséget tanult. S mivel az utóbbiban is nagyszerű dolgokat produkált, ráadásul mesterien „tragantozott”, ezért 2005-ben egy kanizsai szakács csapat (Prikryl József, Borda Attila, Varró János) felkérte, hogy cukrászként menjen velük egy nemzetközi versenyre. Plusz munkaként kakaóval festette meg a Kanizsa várat, ami teljesen úgy mutatott, miként a múzeumból kapott mintán látta. A kooperáció nagyszerűen sikerült, így utána, kellő önbizalommal felvértezve – s az egyik zsűritag bíztatására -, cukrászati artisztikában már egyéni versenyeken is indult.
– Egy versenyre készülve otthon legyúrjuk a masszát, formázzuk, lecsiszoljuk, s eddig segít a férjem – árulta el Kati, hozzátéve: innentől már ő jön, hiszen a rajzolás és festés következik. – A végső fázis a lakkozás, természetesen élelmiszer lakkal, amiből Tomi szintén kiveszi a részét, főleg, ha több darabból áll a versenyre szánt kollekció, s én még festem az utolsó darabokat. Így készültünk a budapesti Taverna Kupára is, ahova vadász mintás kollekciót vittünk, s a három tányér egyikére vadkacsát, a másikra szarvast, a harmadikra fácánt festettem, a vázán pedig róka volt. A szakmai zsűri nem akarta elhinni, hogy valóban én rajzoltam az állatokat, ezért behívtak, hogy mutassam meg, miként csináltam. Lementünk a szálloda cukrász részlegére, ott adtak egy kis tragant lapot és egy ecsetet, s nem is kellett végigvinnem a munkafolyamatot, hittek nekem. Közben olyan szakmai tanácsokkal is elláttak, melyek révén egyre finomabbak lettek a munkáim, s tovább repítettek a céljaim felé.
Hogy miféle célok felé? Például a 2006-os luxemburgi artisztikai világbajnokságra, ahova a férjével, Tamással együtt készült és utazott, s ami önköltségen mintegy 300 ezer forintjukba került. A nevezési díj még csak hagyján, de az alapanyag, az eszközök, s legfőképp az üzemanyagköltség, bizony, nagyon drága volt. A bronzérem persze mindenért kárpótolta, s bár pénzjutalommal nem járt, a szakmában komoly elismerést vívott ki vele. A vb-dobogót érő versenymunkája egy tragantból készült négyszemélyes étkészlet volt, virágcsokorral, szalvétagyűrűvel, tojástartóval és evőeszközökkel együtt, melyekhez 6 hét munkájára volt szükség.
Katit igazából a luxemburgi siker motiválta arra, hogy megcsinálja a mestervizsgát, amit 2009-ben sikerrel teljesített, így azóta „viselheti” a cukrász mester titulust. Állást ajánlottak neki a zalakarosi MenDan Hotelben, ahol közel három évig dolgozott, feladva az addigi családi vállalkozást. Jelenleg harmadik tanévét tölti a Thúryban, a cukrászok gyakorlati oktatójaként, akik nem is tudják, milyen szerencsések, hogy egy magasan jegyzett mestertől tanulhatnak! Aki egyébként úgy érzi: számára a szálloda után az iskola kifejezetten családbarát munkahely, hiszen majdnem minden hétvégéje szabad, így sokkal több időt tölthet a családjával, a férjével és a két gyermekével.
– Amíg megvolt a családi vállalkozásunk, s más helyeken dolgozva is foglalkoztam cukrász tanulókkal, ám tejesen más volt 2-3 tanulóval dolgozni, mint most 14 diáknak tartani a gyakorlati oktatást – állítja Kati. –Érdekes munka, szép kihívásnak tekintem, s élvezem minden percét. Ezért is tanulok felnőtt fejjel, ezért szeretnék szakoktató lenni. Megtalálom a megfelelő hangnemet a gyerekekkel, örömmel avatom be őket a szakma fortélyaiba, s szívesen készítem fel őket a versenyekre. Minden alkalommal bizakodással kísért kíváncsisággal kóstolom meg az általuk készített tésztákat és édességeket.
Katinak már nem hiányzik a vállalkozás, de azért otthon sem szakadt el a cukrászattól! Tíz éves Tomi fiával és a 6 esztendős Katával szokott együtt sütni, akik lelkesedésükkel mindig magukkal ragadják cukrász mester anyukájukat. A könnyű, gyümölcsös édességeket szeretik, s olyan ügyes kézzel formázzák és díszítik a tortákat, hogy büszke édesanyjuk egészen meghatódik attól.
Sinkovics Tamásné, Kati és tanítványai alkotásainak kiállítása szerdán, február 12-én este nyílik a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
